NAK: kedvezően alakul a dinnyeszezon

Kedvezően alakul az idei dinnyeszezon, a kínálat bőséges, a minőség az ország minden termesztőkörzetében kiváló - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).A NAK, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének piaci körképe szerint július végén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elkezdődik a betakarítás, előtte a déli országrészből, majd Hevesből érkezett a dinnye. A fóliás termelésnek köszönhetően Tolna volt az első, már június közepén szedték a termést, amely szeptemberig is kitarthat. Baranyában akár szeptember második feléig is elhúzódhat a dinnyeszezon, a kiváló cukorfokkal rendelkező dinnye iránt nagy a kereslet. A békési termesztőkörzet szintén megtalálta a felvevőit, külföldre is jut az itteni dinnyéből. A betakarítás augusztus 10. körül érhet véget, de számos termelő a hónap második felére is ültetett dinnyét - írták.
    

Szabolcsban az időjárás miatt a megszokottnál kisebb volt a termés, a dinnye ugyanis nem bírja a nagy hőingadozást, a csapadékosabb idő pedig az érést késleltette. A minőség ugyanakkor itt is kiváló, a legtöbb termelő mára átállt az intenzív termesztésre, fóliázott, csepegtetett, tápoldatozott termesztőrendszereket használnak és új, hibrid fajtákra cserélték a korábbiakat. A betakarítás szeptember 10-ig tarthat. Hevesben ugyancsak okozott gondot az időjárás, de a termelők nem panaszkodhatnak, van kereslet a kimagasló minőségű árura, a térség várhatóan augusztus 20-ig tudja ellátni a piacot - írták.
    

A közlemény szerint a tavaly óta 2600 hektárról 2900 hektárra bővült belföldi termőterületről 140-160 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdálkodók. A exportpiacokon is bíztatóak a kilátások, kedvezően alakulnak az árak, a nagy meleg növeli a külföldi keresletet. A sárgadinnye értékesítési lehetőségei ugyancsak jók, a minőség kiemelkedő, importnyomás sem érezhető, a belföldi kínálat akár októberig is kitarthat - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com