NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.A rendeletmódosításoknak köszönhetően egyes szabályokban történnek ugyan változások, de más területeken - kiemelten az ukrán élelmiszerimport kapcsán - továbbra sincs érdemi előrelépés - tették hozzá.
 Az Európai Unióban most elfogadott könnyítések egy része már a 2024-es kérelmezési időszakban életbe léphet.
    

Mint írták, nem maradt visszhang nélkül a gazdák tüntetéshulláma Európában, az Európai Parlament ugyanis a minap megszavazta a Közös Agrárpolitika (KAP) egyes szabályainak módosításáról szóló bizottsági javaslatot.

Az uniós rendeletek kihirdetésére várhatóan május végéig kerülhet sor (tehát már a vetési időszakot követően), így a változások érdemben a következő gazdasági évet érintik majd.
    

A támogatási feltételek egyszerűsítése érdekében módosultak az uniós rendeletek, így a tagállamok lehetőséget kapnak arra, hogy kiigazítsák a szabályaikat, amelyek akár már a 2024-es kérelmezési időszakban könnyebbséget jelenthetnek a mezőgazdasági termelőknek. Az új szabályozás szerint a tagállamok minden naptári évben két alkalommal módosíthatják a KAP Stratégiai Tervet.
    

A NAK és a MAGOSZ kommünikéje ugyanakkor megjegyezte: a jogszabályi könnyítéseknek ugyanakkor még bőven lenne tere a Közös Agrárpolitika szabályrendszerében. Reményeik szerint a munka tovább folytatódik és a következő hónapokban további egyszerűsítési javaslatokról születhet döntés. A gazdáknak stabil és kiszámítható környezetre van szükségük ahhoz, hogy folytathassák tevékenységüket, és egészséges, biztonságos élelmiszerrel láthassák el a fogyasztókat.
    

Az uniós rendeletmódosítási csomag elsősorban a Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (HMKÁ) előírásait érinti. Azokat a gazdálkodókat, akik a 2025. december 31-ig végrehajtott Vidékfejlesztési Program keretében egyaránt részesülnek területalapú támogatásban, és ezért feltételességre vonatkozó ellenőrzés alá esnek, mentesülnek a kölcsönös megfeleltetési ellenőrzések és a szankciók alkalmazása alól. E mellett a feltételességre vonatkozó szankciók a 10 hektárnál kisebb területen gazdálkodó mezőgazdasági termelőket nem érintik - ismertették.
    

Egyszerűsödnek a HMKÁ 6., vagyis a minimális talajborításra vonatkozó előírások is. Hazánk ezt a lehetőséget a rizs vagy indiánrizs termesztésére használt területek esetében tudja kihasználni. E szerint a talajtakarás kötelezettségét a tárgyévben nem kell teljesíteni a talajtakarás nélkül - szellőztetés, simítózás vagy szintezés mellett - pihentetett területeken, amelyeket a tárgyévet megelőző évben rizs vagy indiánrizs termesztésére használtak - részletezték.
    

A HMKÁ 7., vagyis a szántóföldi vetésforgó kiegészül a növénytermesztés diverzifikációjával. Így ezt az előírást a vetésváltás mellett a növénytermesztés diverzifikációjával is teljesíthetik a gazdálkodók. A 10 hektár feletti, de legfeljebb 30 hektár szántóterülettel rendelkező mezőgazdasági termelőnek egy adott évben legalább kétféle szántóföldi növénykultúrát kell termeszteniük, egy növénykultúra a teljes szántóterületnek legfeljebb a 75 százalékát foglalhatja el.
   

A 30 hektár feletti szántóterülettel rendelkező gazdálkodóknak minimum háromféle növénykultúrát kell termeszteniük, egy növénykultúra legfeljebb a teljes szántóterület 75 százalékát foglalhatja el, a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 95 százalékát. A különböző növénykultúrák arányának kiszámítása során az egységes kérelem benyújtásának évében május 1. napjától szeptember 30. napjáig tartó időszakot kell figyelembe venni.
    

Az európai uniós rendeletmódosítás a HMKÁ 8., vagyis a biológiai sokféleség megőrzése szabályt is érinti. Az Európai Bizottság javaslata eltörölte az előírásrendszerből a nem termelő területek kijelölésének kötelezettséget, míg a védett tájképi elemek megőrzésének kötelezettsége, valamint a sövények és fák kivágásának, metszésének, csonkításának a költési és fiókanevelési időszakban történő tilalma továbbra is szerepel majd az előírások között.
    

A HMKÁ 8-ra vonatkozó könnyítést hazánk az idén még nem tudja kihasználni, mivel a 2024-es évre éltünk a HMKÁ 8 derogációval, amelynek keretében a nem termelő elem és terület kijelölési kötelezettség 4 százalékra, az Agro-Ökológiai Program (AÖP) kötelezettsége pedig 5-5 százalékról 1-9 százalékra módosult. A következő évben azonban már a hazai mezőgazdasági termelőkre is vonatkozik a könnyítés - tájékoztatott a NAK és a MAGOSZ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com