NAK: már kapható a hazai spárga

Ezen a héten kerül nagyobb mennyiségben a hazai friss spárga a piacokra, üzletekbe - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel, hozzátéve, hogy bár egyre népszerűbb ez a zöldség Magyarországon, a fogyasztása még mindig alacsony, így a hazai termelés nagy része exportra kerül.A spárga hazai termőterülete mintegy 1420 hektár, az évi termésmennyiség 5000 tonna körüli. A legjelentősebb termőterületek Bács-Kiskun (60 százalék) és Csongrád (30 százalék) megyében találhatók, de vannak kisebb ültetvények Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében is.

    
A NAK közleménye szerint a magyar spárga kiváló minőségű, nagyrészt külföldön - Németországban, Ausztriában, Svájcban, illetve a skandináv országokban - értékesítik. A magyarországi fogyasztás ugyan az elmúlt években folyamatosan nőtt, de még mindig csak mintegy negyed kilogramm/fő, aminek 60-70 százaléka zöld, 30-40 százaléka fehér spárga. Az Európai Unióban Németországban a legnagyobb az egy főre jutó spárgafogyasztás, évi 1,7 kilogramm.
    

Magyarországon a spárgaszezon általában április elejétől június elejéig, közepéig tart. Az idén - ahogy tavaly is - az év eleji fagyok miatt a megszokotthoz képest másfél héttel később kezdődhet meg a szedés. A NAK közleménye szerint a termelők az előző évekhez hasonlóan munkaerőhiányra számítanak a napokban kezdődő spárgaszedési időszakban, ugyanakkor jelezték: már könnyebb a külföldi szedőmunkások foglalkoztatásának adminisztrációja. Megjegyezték, hogy a spárga szedése nagy odafigyelést igényel, mert a spárgarügyek, sípkezdemények rendkívül közel helyezkednek el egymáshoz a földben (fehér spárga), illetve a föld felett is (zöld spárga), ezért a sípok kiszúrásakor, kivágásakor egy rossz mozdulat akár a későbbi termést is tönkreteheti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com