NAK-Nébih: az afrikai sertéspestis ellen hozott járványvédelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani

Továbbra is fontos, hogy a gazdálkodók betartsák az afrikai sertéspestis (ASP) ellen hozott járványvédelmi intézkedéseket, valamint, hogy a vadászatoknál és a kukorica aratásánál is figyeljenek az ASP terjedésének megelőzésére - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.Több mint hat éve van jelen Magyarországon az ASP, a vírus azonban a vaddisznóállományról nem terjedt át a házisertés-állományra. Mindez az elmúlt években bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedéseknek köszönhető: a gazdálkodók és a hatóságok közös érdeme.

A sikeres védekezés lehetőséget biztosított arra is, hogy kedvezőbb legyen egyes területek ASP kockázati besorolása, így Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben enyhültek a kereskedelmi korlátozások is.

Ezáltal bővültek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások gazdasági lehetőségei. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt. Az ASP továbbra is jelen van az ország vaddisznóállományában, ezért az agrárkamara és a Nébih arra kéri a gazdálkodókat, hogy az afrikai sertéspestis-járvány megelőzése érdekében mindenki figyeljen az előírásokra, és maradéktalanul tartsa be azokat. "Aki ugyanis a saját állományát védi, az egész hazai sertéságazatot védi!" - olvasható a két szervezet közös közleményében.

Példaként említették, továbbra is fontos, hogy sertéseket csak legális, regisztrált helyről szabad vásárolni, és állatorvosi igazolás birtokában lehet szállítani.
Arra is kitértek, hogy az őszi-téli időszakban az ASP vírus behurcolása különösen nagy kockázattal jár például vadászat, a kukorica aratása és a háztáji disznóvágás alkalmával is. Utóbbinál fontos, hogy a fertőzött területen tervezett házi sertésvágást kötelező előzetesen bejelenteni a járási hivatalnál.

A NAK és a Nébih felhívta az érintettek figyelmét, hogy vaddisznóvadászat során tájékozódjanak a vadászterület kockázati besorolásáról. Fertőzött terület erdeiben, az aszfaltozott útról gépjárművel letérni csak a helyi hivatásos vadászoknak, kísérőknek szabad, mindenki másnak a területen kívül kell hagynia a gépjárművét. A vadászatot követően minden esetben gondoskodni kell az autó, a csizmák, a fegyverek és a ruházat megtisztításáról is. A vadászaton részt vevők - akár vadászok, akár hajtók - 72 óráig ne menjenek házi sertést tartó udvarba, tenyészetbe - hangsúlyozta a két szervezet a közleményében.

A kukorica aratásnál pedig arra kell figyelni, hogy a kukorica a vaddisznók egyik kedvenc csemegéje, a magas növény pedig biztonságos búvóhely is számukra, ezért az állatok az aratás végéig nagy számban tartózkodnak a kukoricatáblákban. A fertőzött területen elhullhatnak a beteg vaddisznók, ezért fontos, hogy az érintett mezőgazdasági területen learatott kukoricát - vagy bármilyen más, sertések takarmányozására szánt gabonát - a háztáji állomány védelme érdekében legalább 30 napig pihentessék a termelők, ami a szárításon, hőkezelésen átesett terményre is igaz. A földeken munkát végző erőgépeket pedig nem szabad a sertéstelep közelében tárolni - hívta fel a figyelmet a NAK és a Nébih.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com