NAK-VSZT: nem éri meg a fémzárolt vetőmagon spórolni

A gazdák likviditási helyzetének romlása miatt a fémzárolt vetőmagfelhasználás csökkenésére számítanak az ágazat hazai szereplői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) azonban nem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a gazdák.A két szervezet kedden publikált közös álláspontja hangsúlyozza, hogy a fémzárolt vetőmag vásárlása esetén hatósági oldalról is nyomon követett, ismert és biztos eredetű, faj- és fajtaazonos, szennyező anyagoktól és gyommagoktól mentes, magas csírázási erélyű alapanyaggal alapozható meg a minőségi árutermesztés.
    

Kiemelték: a kiváló minőségű magyar vetőmag keresett exporttermék. Évente 310 ezer tonna körül alakul a magyarországi vetőmagtermelés mennyisége. Az ágazat 2022-ben 356 ezer tonna vetőmagot fémzároltatott (ebben benne foglaltatik az előző évben termelt, de raktáron lévő vetőmag újraminősítése is), amelyből 210 ezer tonna az exportpiacokra került, ami 60 százalék körüli arányt jelent.
    

A kukoricavetőmagból korábban jelentős mennyiséget exportáltak Magyarországról Oroszországba és Ukrajnába, ám a háború kitörése óta nagyot zuhant a kivitel. A legnagyobb felvevőpiac így az Európai Unió lett. Mivel a takarmánykukorica árának alakulása nem kedvező a termelők számára, így az EU-tagországokban nem várható a vetésterület emelkedése, sőt csökkenésre lehet számítani, ami a felhasznált vetőmag tekintetében is visszaesést vetít előre - állapította meg a NAK és a VSZT.
    

Az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett a vetőmagtermesztésre használt terület nagysága. Míg a nyolcvanas években megközelítette a 350 ezer hektárt a termőterület, napjainkban 120 ezer hektárnál is kisebb területen foglalkoznak vetőmagtermesztéssel a gazdálkodók. A NAK és a VSZT körképe szerint a kalászos vetőmagok területi aránya 2018-22 között csökkenő tendenciát mutat, az őszi káposztarepcéé ötödére esett vissza, míg a kukorica, a tavaszi árpa és a borsó vetőmag-előállító területe lényegében stagnált, a cukorrépa vetőmagelőállítása pedig megszűnt. Kismértékű növekedés a napraforgó, az őszi árpa esetében tapasztalható, a fehérjenövények közül a szója és a lucerna területe évről évre jelentős változást mutat, jelenleg épp emelkedés tapasztalható - sorolták, de hangsúlyozták: ezzel párhuzamosan ugyanakkor jelentősen emelkedett az egy hektáron elért hozam.
    

Az ukrán-orosz konfliktus nyomán kialakuló bizonytalan gazdasági környezetben, valamint a magasba szökő input költségek - elsősorban az energiaárak - miatt a vetőmag ára tavaly a duplájára nőtt idén viszont alacsonyabb lett a tavalyinál, különösen az őszi árpa és tritikálé esetében. A vetőmag-előállító vállalkozások tapasztalatai szerint jelentősen csökken a fémzárolt vetőmagfelhasználás a szántóföldi növénytermesztők körében. Sokan a vetőmagokon szeretnének spórolni. A NAK és a VSZT szerint ugyanakkor nem biztos, hogy jól járnak vele a termelők. A vetőmag ára a teljes termesztési költség mindössze 8-10 százalékát jelenti - hívta fel a figyelmet.
    

Magyarországon 811 kisebb-nagyobb cég és 376 magánszemély foglalkozik vetőmagtermesztéssel. Az ágazat szereplői rendkívül magas értékű szaporítóanyagot állítanak elő, amellett, hogy a jövő élelmiszerének alapanyagát biztosítják, a vetőmagok eredetigazolásának biztosításával megteremtik az élelmiszerbiztonság első mérföldkövét - hangsúlyozza a szakmai szervezetek összefoglalója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com