Naperőművi portfóliója megduplázására készül egy több mint 17 millió eurós fejlesztéssel az Alteo

Új naperőművet épít Nógrád vármegyében az Alteo, az energiaszolgáltató vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő a 17 millió eurót meghaladó, több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel - közölte az Alteo Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.  A tervek szerint - a várhatóan szeptemberben induló kivitelezés lezárását követően - 2024 második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád vármegyei Tereske község határában az Alteo 20 MWe névleges teljesítményű naperőműve. Az Alteo még 2022-ben vásárolta meg az Edelyn Solar Kft. naperőmű fejlesztésére irányuló projektjét. A társaság idén májusban már arról tájékoztatta a befektetőket, hogy sikerült elérni a fejlesztésre kész állapotot, most pedig az Alteo igazgatósága jóváhagyta a kivitelezésre vonatkozó terveket. A saját erőből történő beruházás során megvalósuló fejlesztés évente 31 gigawattóra (GWh) villamos energia előállítására lesz képes.
    

A közlemény idézte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját, aki elmondta: a projekt fenntarthatósági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a fosszilis energiahordozókkal szemben teljes mértékben a napsugárzásból nyerik az energiát, így - más erőművekkel szemben - nincs károsanyagkibocsátás, és ivóvízre sincs szükség az erőmű 25-30 évesre tervezett teljes élettartama alatt. Szintén a fenntarthatóságot szolgálja az erőmű reverzibilis kialakítása: a hasznos élettartam lejártát követően a teljes infrastruktúra eltávolítható, és az addig elfoglalt terület akár újra bevonható a földművelésbe.
    

Az Alteo Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriás kibocsátója, részvényei csütörtökön délelőtt 0,38 százalékkal, 2640 forintra gyengültek, árfolyamuk az elmúlt egy évben 2210 és 3440 forint között változott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com