NAV: az igénylők keddig megkapják az adóbevallási tervezetet

A NAV nyilvántartásában szereplő címre jövő hét keddig kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel.Hozzátették: a papíralapú adóbevallási tervezetet azok is megkapják, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz, illetve a tervezetükben a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
    

A tájékoztatás szerint a levél általánosságban tartalmaz egy rövid tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (22EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot. Mint írták, bizonyos esetekben ettől eltérhet a boríték tartalma. Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak postán, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz és nincs KAÜ-azonosítójuk.


Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, amelyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el. Az összeg kiutalása a beérkezéstől számított 30 napon belül megtörténik - ismertette az adóhivatal.
    

A közlemény szerint amennyiben befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt. Tudatták azt is: aki egyetért a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kapott, nem kell tennie semmit - egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül - a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Azoknak viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 22SZJA bevallást kell benyújtaniuk 2023. május 22-ig - emlékeztett a vámhivatal.
    

Kitértek arra: a mezőgazdasági őstermelők nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg az 1,2 millió forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani. Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni május 22-ig - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com