NAV: Baranyában nagyarányú a bevétel-eltitkolás bizonyos vállalkozói körben

Bevételük átlagosan 60 százalékát titkolták el Baranya megyében azok az adózók, akiknél a közelmúltban tartott úgynevezett forgalomszámlálást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV-450x270

A szervezet megyei adóigazgatósága kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében utalt rá: az ellenőrzésnek ezt a módját olyan vállalkozásoknál alkalmazzák, amelyeknél az esetleges adóelkerülő magatartás más eszközökkel nehezebben érhető tetten.

Ilyenek a fodrászatok, kozmetikák, iskolabüfék, élelmiszerboltok, pizzériák, éjszakai vendéglátóhelyek, ahol szinte lehetetlen eredményes próbavásárlást végezni amiatt, hogy a szolgáltatók jól ismerik a vevőkörüket.

Rámutattak: a revizorok által vizsgált valamennyi adózónál fennállt a bevétel-eltitkolás gyanúja. A vállalkozások mindent megtettek a forgalom minimalizálása, végső soron az ellenőrzés meghiúsítása érdekében.

Az egyik vizsgált iskolai büfés jóval a nyitva tartási idő előtt bezárt, a másik a tantestület tagjával üzente meg a tanulóknak, hogy nem szabad vásárolni, a harmadik egyszerűen nem készítette el a legnépszerűbb termékét az ellenőrzés napján, és az iskolai hangosbemondóban is közzétetette: nem szerencsés a büfé látogatása. Rajtuk kívül volt olyan vállalkozó, aki az óraközi szünetekben ment el dohányozni, akkor, amikor lett volna vevője - hozott fel példákat az adóigazgatóság.

Arányosan a legtöbb bevételt, a gyanú szerint forgalmának 90 százalékát egy pécsi húsbolt titkolta el. Az üzlet 1,2 millió forint bevételt realizált a forgalomszámlálás napján, holott a pénztárgép adatai szerint egy héttel azelőtt mindössze 80 ezer forint folyt be a kasszájába.

Az adóellenőrök a milliós napi forgalmat az előző hónap átlagforgalmával is egybevetették. Ebből az derült ki, hogy a napi bevétel átlagosan csak 8,3 százaléka volt a forgalomszámláláskor rögzített, kiugróan magas összegnek.

Az ügyvezető az eltérést azzal magyarázta, hogy az ellenőrzést nagy forgalmú időszakban, pünkösd előtt két nappal végezték, de a revizorok a bolt karácsonyt és húsvétot megelőző bevételeit is vizsgálva arra jutottak, hogy az üzlet éves szinten százmilliós nagyságrendű összeget titkolhatott el.

Fülöp Eszter, a megyei adóigazgatóság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta: a forgalomszámlálás már korábban is alkalmazott módja volt az adózók ellenőrzésének, de a revizorok látva eredményességét, újabban egyre többször élnek vele.

Hozzátette, hogy a forgalomszámlálások eredményei számba vehetők az érintett adózók későbbi ellenőrzésekor.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com