NAV: még három hétig kérhető pótlékmentes részletfizetés a gépjárműadóra

Azok a magánszemélyek, akik eddig még nem rendezték a gépjárműadót, és egy összegben nem tudják azt megfizetni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést, amely néhány perc alatt igényelhető - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).Népszerű az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezménye. Eddig összesen már mintegy 35 ezer részletfizetési kérelem érkezett a NAV-hoz, 1,2 milliárd forint összegű gépjárműadóra.

Aki még nem rendezte gépjárműadóját, és részletekben szeretné megfizetni, nem érdemes halogatnia, mert csak a június 30-ig benyújtott kérelmek teljesíthetők - mutatott rá a hivatal.

A maximum 5 havi pótlékmentes részletet, a hivatal mobilalkalmazásában érdemes kérni. Mindezt igazolja a statisztika is, hiszen az eddig beérkezett 35 ezer részletfizetésből több mint 29 ezret a NAV-Mobil alkalmazásában kértek.

A NAV-Mobilon benyújtott kérelmeket automatikusan - emberi közbeavatkozás nélkül - bírálja el a NAV, így az applikációban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai. A döntést tartalmazó határozatot jellemzően még aznap kézbesíti a NAV az ügyfél tárhelyére. A NAV-Mobil - push üzenetben - figyelmeztet a részletfizetés előtti napon, hogy másnap esedékes a fizetés, amit a legkönnyebben az adóhivatal applikációjában lehet rendezni - ismertették.
Mint hozzáfűzték, a gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditási problémával küzdő gazdálkodók fizetési könnyítést kérhetnek.

A kérelem benyújtható még az AUTRESZ-nyomtatványon is, ennek részletei a 30.2. számú információs füzetben olvashatók.

A NAV-Mobil a Google Play és App Store alkalmazásáruházakból tölthető le, és azon túl, hogy itt lehet a legegyszerűbben megfizetni a gépjárműadót, illetve ha szükséges, kérni az öthavi automatikusan járó részletfizetést, ellenőrizhető az adószámla, lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, és sok más hasznos információ, kalkulátor, adatbázis is elérhető.

A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Ilyenkor átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, nem a rendszámot - figyelmeztetett a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com