NAV: megjelent a nyilatkozat a gyermeket nevelők adó-visszatérítéséhez

Az adóhivatal online felületén már elérhető a nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez, amelyet december 31-ig lehet benyújtani - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.Megjegyezték: a nyilatkozatban a kitöltő megadhatja az adó-visszatérítés kiutalásához szükséges adatait (bankszámlaszámát vagy postacímét), ellenőrizheti, hogy az adó-visszatérítéshez kapcsolódóan a NAV mely adatait ismeri, nyilatkozhat arról, hogy jogosult az adó-visszatérítésre.
    

A NAV előre kitölti a nyilatkozatot a rendelkezésére álló adatokkal. A családi pótlékot folyósító szerv adatszolgáltatását követően, várhatóan november második hetétől az utalási adatokat is betölti a NAV; ezt érdemes megvárniuk azoknak, akiknek családi pótlékot folyósítanak. Amennyiben a NAV által ismert adatok teljes körűek, akkor a nyilatkozat benyújtására nincs is szükség.
    

A nyilatkozat a NAV honlapján az Szja-visszatérítés ablakból (https://szjavissza.hu) ügyfélkapus azonosítással érhető el az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén. A nyilatkozat kitöltéséhez az Új nyomtatvány/bejelentés, majd az Szja-visszatérítés csempére kell kattintani. A nyilatkozat mobiltelefonnal, tablettel is kitölthető online, továbbá esetében használható az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) is. Papíron - postán keresztül és személyesen - is lehet nyilatkozatot leadni; a papíros beküldéshez a nyomtatvány letölthető és kinyomtatható a NAV honlapjáról vagy elérhető a NAV ügyfélszolgálatain.
    

Amennyiben valaki elmulasztja a nyilatkozatát benyújtani az év végéig, a visszatérítéshez való jog a 2021-es adóbevallásában érvényesíthető 2022. május 20-áig. Az adó-visszatérítésre az jogosult, aki 2021 bármely napján családi kedvezményre jogosult, összevont adóalapba tartozó vagy ekho szerint adózó jövedelmet szerzett vagy bejelentett kisadózó. A visszafizetés felső határa a 2020 december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalma, azaz 15 százaléka. Az szja és az ekho szerint adózó szülőknek külön-külön, legfeljebb 809 ezer forintot térít vissza az állam. A gyermeket nevelő katás vállalkozók a 2021-es tételes adójuk egynegyedét kaphatják vissza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com