NAV: nőttek az átlagbérek tavaly Fejér megyében

Fejér megyében a 2012-es adóévben az egy főre eső éves átlagbér 2 millió 81 ezer forint volt, ami 141 ezer forinttal (7,3 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - hangzott el szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei adóigazgatóságának sajtótájékoztatóján, amelyet a 2012. évi személyi jövedelemadó (szja)-bevallások tapasztalatairól tartottak.

navlogoMenyhárt Róbert, a NAV Fejér megyei adóigazgatósága igazgatója elmondta, hogy 170 ezer embernél a munkaviszonyból származó bérek 353,9 milliárd forintot tettek ki. Az összevonás alá eső jövedelmek az öt százalékot meghaladó emelkedés következtében 383,2 milliárd forintot értek el.

Kiemelte, hogy a Fejér megyei magánszemélyek havonta átlagosan 173 ezer forintos jövedelemmel rendelkeztek tavaly, ami 11 ezer forintos növekedés 2011-hez képest. Ezzel országos viszonylatban, a havi átlagos jövedelmek alapján Fejér megye a harmadik helyen áll a főváros és Pest megye után.

Az igazgató közölte: az adóalapot csökkentő tételek között a családi adókedvezményt 48 ezren vették igénybe, így az adóalap-mérséklés 53,3 milliárd forintot tett. Mindez azt jelenti, hogy a 16 százalékos adókulccsal számítva 8,5 milliárd forint maradt a gyermeket nevelő családoknál.

Hangsúlyozta, hogy az előző évi szja-bevallások szerint a magánszemélyek összevonás alá eső és forrásadós jövedelmeik után 60,1 milliárd forint adót fizettek, ez 6,8 milliárd forintos bővülés a tavalyi évhez képest.

A több mint 180 ezer adózó fejenként, átlagosan 333 ezer forint adót fizetett, 12 ezer forinttal kevesebbet, mint 2011-ben.

Fejér megyében a legmagasabb, munkaviszonyból származó éves jövedelem 236,4 millió forint volt, míg a legmagasabb osztalékjövedelem 322 millió forintot tett ki.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com