Navracsics Tibor: a jövő gazdaságát alapozzák meg az uniós forrásokból tervezett beruházások

Az európai uniós helyreállítási alap mintegy 2300 milliárd forintos támogatási összege és az azt meghaladó hitel jelentős részben energetikai és ezzel a zöld átmenetet biztosító beruházásokról szól - jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen.A területfejlesztési miniszter a IV. GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia második napjának megnyitásaként azt mondta: "amit ma tudunk a jövő zöld gazdaságáról, azt ezekkel az uniós forrásokkal kívánjuk megalapozni". Ezeket nagyon gyorsan kellene megvalósítani, és miután nagyságrendileg jelentős költségekről van szó, ezek valóban európai összefogást igényelnek más tagállamok esetében is - jelezte Navracsics Tibor.
    

A miniszter felidézte, hogy amikor negyven évvel ezelőtt a német parlamentbe bekerültek a zöldek, Európa akkor szembesült először azzal, hogy a környezetvédelem politikaformáló tényezővé válhat.

Azóta része az Európa jövőjéről gondolkodásnak a környezetvédelem és a fenntarthatóság, az Európai Bizottság (EB) egyik legfontosabb alelnöke is éppen a zöld átmenetért felelős - tette hozzá.
    

A zöld átmenet tematikája, szakpolitikai keretrendszere az egyik leghangsúlyosabb programja az EB tevékenységének, amit a pandémia és az orosz-ukrán háború sem tudott felülírni. Magyarországon, Európa közepén "saját jogon is szembesülünk" a fenntarthatóság, a környezetvédelem témájával - fogalmazott. A megújuló energiákhoz kapcsolódó ellátási hálózatok lehetővé teszik, hogy a nagy rendszerek kisebb ellátókra osztódjanak, amely sokkal decentralizáltabb fejlesztés- és iparpolitikát tesz lehetővé - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ez nem csak a környezetbarátabb gondolkodást szolgálja, de a helyi döntéshozóknak is sokkal nagyobb lehetőséget és ezzel felelősséget is ad.
   

Navracsics Tibor arra is kitért, hogy a zalaegerszegihez hasonló konferenciák nem csak a szakma számára jelentenek találkozási alkalmat, de a helyi, a régiós politika részére is referenciapontnak számítanak. Ilyen alkalmakkor találkozhatnak ugyanis a legkorszerűbb trendekkel, véleményekkel, a felsőoktatás és a tudomány eredményeivel, amelyek meghatározzák a zöld irányvonalat.
    

A zalaegerszegi GreenTech szakkiállítás és konferencia zárónapjának programján szerepel a hidrogén energiatárolásban és közlekedésben betöltött szerepéről rendezett fórum, valamint a közösségi közlekedés, városi mobilitás és logisztika jövőjével kapcsolatos kerekasztal-beszélgetés. A NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. és a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség a konferencián együttműködési megállapodást ír alá az ipari parkok zöldítése, a bérlőknek nyújtott szolgáltatások fenntarthatóvá tétele és a hidrogéntechnológia szakmai és gazdasági előnyeinek kiaknázása érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com