Nébih: Békés megyében is megjelent a madárinfluenza

Békés megyében is megjelent a madárinfluenza: Battonyán egy mintegy 23 500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem 10 000-es törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.A Nébih közleményében felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására. Bács-Kiskun és Csongrád megye után Békés a harmadik megye, ahol megjelent a betegség.

    
A hatóság a további szükséges intézkedéseket is megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének okait a folyamatban lévő járványügyi nyomozás tárhatja majd fel. A madárinfluenza március 25-i kitörése óta 241 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében.


Az állategészségügyi szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is hívták fel e figyelmet. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat - járványvédelmi minimumfeltételként - zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.


Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. Különösen, mivel a járványügyi nyomozások alapján több esetben, például a mostani Békés megyei kitörések kapcsán is valószínűsíthető, hogy a takarmányszállító járművek szerepet játszottak a járvány terjedésében - hívja fel a figyelmet a Nébih.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com