Nébih: biztonságosak a magyar termesztésű sütőtökök

A Szupermenta program szezonális tesztjében 11 hazai termesztésű sütőtököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, és megállapították, hogy biztonságosak a magyar termesztésű, sütnivaló tökök.A Nébih pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint hét kanadai sütőtök mellett négy eltérő fajtájút vizsgáltak, így a termékteszt kiegészült a delicata, a japán (hokkaido), a nagydobosi típusú és a provance-i muskotály fajták egy-egy példányával is.

    
A laboratóriumban mérhető vizsgálatok közül a szakemberek többek között nitrit, nitrát és cukortartalom mérést végeztek és megnézték, hogy a terményekben mennyi béta-karotin található. A darabolva árusított termékeknél szúrópróbaszerűen ellenőrizték a listeria monocytogenes baktérium jelenlétét is. Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt.
    

Hibás jelöléssel csupán egy esetben találkoztak a hatósági ellenőrök: egy nagydobosiként árusított tök nem felelt meg a fajtajellegnek, a pontatlan tájékoztatás miatt hatósági figyelmeztetés várható - írták. A termékteszt kiegészítesként tartott komplex helyszíni ellenőrzésen egy horti gazdánál mindent rendben találtak a szakemberek.
    

A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került. További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com