Nébih: december 30-ig kell helyesbíteni a felügyeleti díj bevallásokat

A napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknek 2015. december 30-ig helyesbítő bevallást kell tenniük az élelmiszerlánc felügyeleti díjról, miután megváltozott annak számítási módja - hívta fel a figyelmet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).nébihA megállapított felügyeleti díjat 2016. január 31-ig egy összegben, késedelmi pótlék alkalmazása nélkül kell majd befizetni a hivatalnak. A korábban beadott 2015-ös bevallás alapján befizetett felügyeleti díj összege beszámítható a helyesbítés során megállapított díjba.

A helyesbítés azokat az élelmiszerlánc szereplőket érinti, amelyek felügyeleti díj kötelezettségét - részben vagy teljes egészében - korábban a napi fogyasztási cikk értékesítéséből származó előző évi nettó árbevételük függvényében sávos díjszabás alapján állapították meg.

A díj mértéke - a korábbi évekhez hasonlóan - ismét egységesen a díjköteles tevékenységből származó, jövedéki adó, illetve népegészségügyi termékadó nélkül számított előző évi árbevétel 0,1 százaléka minden szektorban.
A helyesbítő felület várhatóan 2015. december második hetétől lesz aktív, a Nébih honlapján folyamatosan közzéteszi a módosítással kapcsolatos aktuális információkat.

Kivételt képeznek ez alól a naptári évtől eltérő üzleti évet alkalmazó termelők, vállalkozások; itt a helyesbítő bevallás során a díjszámítás alapja a 2014-es naptári év.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com