Nébih: egyre több a mezei pocok az országban

Egyre több a mezei pocok, a növényvédelmi hatóság szakemberei szerint az utóbbi évek egyik legjelentősebb szaporodásával áll szemben az ország, ezért kiemelt figyelemmel követik a helyzet alakulását.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságágának tájékoztatása szerint a pocok-invázióval összefüggésben Baranya, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyéből jelentettek tetemes károkat, a többi között az őszi kalászos, árpa és búza, a lucerna, a borsó, valamint a repce kultúrákban.

mezőgazdaságKirívó esetben a repcében 14-50 lakott járat is lehet 100 négyzetméteren és hasonló a helyzet a lucernában is. A kalászosokban egyes helyeken 16-18 járat lehet 100 négyzetméterenként, a napraforgóban pedig 6-8 fordulhat elő.
A pocok egyes területeken teljes tarrágást okozott. Vészhelyzet azokon a területeken alakult ki, ahol lucernatáblák és gyepterületek vannak az őszi kalászosok mellett - híja fel a figyelmet a tájékoztató.

Magyarországon három rágcsálóirtó készítmény rendelkezik állandó engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre: az Arvalin LR, a Polytanol és a Delu. Ezeket kizárólag a járatok nyílásába helyezve lehet alkalmazni. A közlemény szerint a Redentin 75 RB szer csak szükséghelyzeti engedély birtokában használható fel a kártevők elleni védekezésre. A Nébih az ország déli megyéiben és középső területein kialakult rendkívüli mezei pocok invázió megállítására május 30. és július 31. között engedélyezte a készítmény használatát földi és légi alkalmazással a kalászos és repce kultúrákban.

Amennyiben a mezei pocok fertőzés a hazai lucernásokban tovább erősödik, a Redentin 75 RB szükséghelyzeti forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét ennek figyelembevételével módosítják. A készítmény felhasználásához termelői regisztráció szükséges a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságain - tartalmazza a közlemény.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com