Nébih: feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden délelőtt az MTI-vel.Azt írták, a korábban bevezetett intézkedéseknek köszönhetően sikerült felszámolni a madárinfluenza járványt, és Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád vármegyékben április vége óta nem mutatták ki a magas patogenitású vírust a hazai baromfiállományban.
    

Közölték, hogy a megfigyelési körzetek feloldásával megszűntek a madárinfluenza miatti területi korlátozások, az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesülésével már zavartalanul folyhat a belföldi és az uniós szállítás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből is. Arra is kitértek, hogy a jelenleg importtilalmat alkalmazó harmadik országokba továbbra sem kezdődhetnek meg a szállítások, ez leghamarabb az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerinti mentesség visszanyerését követően lehetséges. A harmadik országokkal kapcsolatos kereskedelmi információk megtalálhatóak a Nébih tematikus aloldalán.
    

A kedvező járványügyi helyzet miatt az országos főállatorvos módosította a baromfik betelepítésére és mozgatására vonatkozó ideiglenes szabályokat. A részletes szabályok szintén a tematikus aloldalon olvashatóak. A pozitív változások ellenére a Nébih ismét felhívta a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy a vírus behurcolásának és a betegség újbóli megjelenésének veszélye még mindig óriási kockázatot jelent, ezért a felelős állattartás és a járványügyi előírások betartása változatlanul kiemelt jelentőségű.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

http://ujhazak.com