Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.Emellett a halőri szolgálat 2024-ben már hat alkalommal indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével összefüggő szabálysértések miatt. A közlemény szerint a Nébih ÁHSZ egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának, valamint az állománypótlásra szánt halak nyomon követhetőségének ellenőrzése. A tavaszi időszak a tógazdaságok számára a tavak benépesítésének kezdetét jelenti, hiszen a haltermelők az általuk megtermelt halak egy részét a telelőtavakból ekkor telepítik a halgazdálkodási vízterületekbe.
    

A hatóság legutóbb április közepén tartott ellenőrzést a Tisza Fegyvernekhez közel eső szakaszán, ahol a halgazdálkodásra jogosult az előzetes bejelentése szerint 3711 kilogramm egynyaras ponty kihelyezését tervezte. A helyszínre 3 halszállító autó érkezett, 8 tartály hallal, amelyből az állami halőrök 2 tartálynyi hal tömegét mérték le.
    

A mérlegelésnél kiderült, hogy a vizsgált két tartály tartalma összesen 562 kilogramm volt, amelyből 98,95 kilogrammot idegenhonos halfajok, többségében inváziós ezüstkárász, valamint amur, razbóra és törpeharcsa egyedek tettek ki. Ez utóbbiak szelektálása után telepítették a 2 tartálynyi halállományt. Az állami halőrök a fennmaradó tartályokban is jelentős mennyiségű inváziós halat találtak, ezért természetvédelmi okok miatt a további telepítést megtiltották.
    

A Nébih arra hívta fel a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét, hogy az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése jogszabálysértés, amely 500 ezertől 5 millió forintig terjedő halgazdálkodási bírság kiszabását vonja maga után. Ráadásul az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tilalmak és kötelezettségek megszegése inváziós bírság kiszabásával is jár, amelynek mértéke az okozott kár függvényében 100 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com