Nébih: nem érintkezhetnek élelmiszerrel műanyagot és bambuszt együtt tartalmazó anyagok

Az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyek műanyagot és bambuszt együttesen tartalmaznak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a következő negyedévig biztosít türelmi időt a forgalmazóknak, hogy kivonják ezeket a termékeket a forgalomból - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.Kiemelték, hogy a türelmi időt követően a Nébih fokozottan ellenőrzi és szankcionálja majd e termékek illegális árusítását. A közlemény szerint az utóbbi években egyre több olyan élelmiszerrel érintkező tárgyat forgalmaznak, amelyek műanyagból (általában melaminból), valamint bambusz vagy más "természetes alapú" anyag hozzáadásával készülnek. Példaként merőkanalakat, evőeszközöket, tányérokat, hordozható poharakat említettek.

    
Az EU-ban azért lesz tilos ezen termékek forgalmazása, mert az élelmiszerek és takarmányok gyorsriasztási rendszerében (RASFF) szinte mindennaposak a hozzájuk kapcsolódó bejelentések és hatósági intézkedések, ugyanis a melamin és a formaldehid együttes kioldódása sok esetben jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt határértéket.
    

A műanyag alkotóelemhez engedélyezetten hozzáadható anyagokról külön uniós jegyzék van, a bambusz azonban, több más növényi alapanyaghoz hasonlóan, ezen a listán nem szerepel. Ezért minden, műanyag és "nem listás" (növényi) összetevő keverékéből álló termék - az összetevők arányától függetlenül - jelenleg is illegálisan van a piacon.
    

A Nébih felhívja a magyarországi forgalmazók figyelmét, hogy az előírások betartása érdekében a kritikus termékeket haladéktalanul vonják ki a piacról. A rendelkezés az Európai Unió teljes területén kötelező érvényű, ezért e termékek forgalmazását Magyarországon és minden más uniós tagállamban is be kell szüntetni - olvasható a Nébih közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com