Nébih: több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon

Folytatódott a szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának tavaszi ellenőrzése, az ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásáron tartott akció során több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot kellett megsemmisíteniük az ellenőröknek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.A tájékoztatás szerint a vármegyei kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal szakembereivel tartott közös ellenőrzésen a leggyakoribb problémák a szaporítóanyagok minőségével voltak, de a címkéknél is számos hiányosságot találtak. A rózsatövek esetében feltűnő volt a fajtamegjelölés és a származást igazoló dokumentumok hiánya.
    

Közölték: azért kellett több száz gyümölcs ültetési anyagot megsemmisíteni, mert az érintett eladók ismeretlen eredetű és problémás minőségű szaporítóanyagot szerettek volna értékesíteni. A gyümölcsoltványok közül többek közt alma, körte, birs, szilva és őszibarack, míg a dísznövény ültetési anyagoknál a rózsatövek esetében döntöttek helyszíni megsemmisítés mellett.
    

A lefoglalt és a helyszínen megsemmisített tételeknél a legnagyobb problémát a minőségi kifogások mellett a címkék hiánya és azok illegális másolása jelentette. A címke magasabb szaporítási fokozatú certifikált-kék vagy tünetmentes C.A.C.-citromsága színű lehet. Minden címke egyedi sorszámmal rendelkezik, de a számok több esetben azonosak voltak a rossz minőségű fénymásolatokon - közölték.
    

A Nébih a jövőben is megteszi a szükséges lépéseket az illegális forgalmazás teljes körű felszámolása érdekében. Ha egy szaporítóanyag nem felel meg a jogszabályi követelményeknek, akkor a hatóság megsemmisíti azt, a kereskedővel szemben pedig minőségvédelmi bírság kiszabását kezdeményezi. Az ágazat érdekében az ellenőrzés-sorozat ősszel folytatódik - tették hozzá.
    

A Nébih felhívta a vevők figyelmét arra, hogy elsősorban a hazai előállítású szaporítóanyagokat vásárolják, mert így jutnak hozzá a hatóság által ellenőrzött kiváló minőségű gyümölcs-szaporítóanyaghoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com