Negatív korrekció jöhet a nyitásban

Negatív korrekció jöhet a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken elemzők szerint.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy csütörtökön a hazai részvényindex csökkent, a negatív korrekció pénteken is folytatódhat. A vezető részvények közül az OTP a 11 000 forintos ellenállási szintje felé erősödött, pénteken megtorpanhat az emelkedés, azonban a 10 450 forintnál meghatározó támasz húzódik.

    
A Mol árfolyama ismét a 2000 forintos támasz alatt zárt, ezúttal tartós lehet a letörés, és elindulhat az 1900 forintos szint felé. A Richter jegyzése lefelé korrigált, amennyiben a 6750 forintos szint is letörne, 6600 forintig eshet rövid távon a részvény árfolyama. A Magyar Telekom csütörtökön napközben a 400 forintos ellenállási szint fölé emelkedett, de végül nem tudott felette zárni, így továbbra is maradhat a 380-400 forintos kereskedési sávjában - fejtette ki Józsa Bence.
    

A CIB elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek tolták lejjebb az indexeket csütörtökön, Trump amerikai elnök jelezte, hogy pénteken megszólal Hongkonggal kapcsolatban. Európában a helyreállítási alapról szóló hírek erősítették a részvénypiacokat és az eurót, New York-ban csütörtökön a nap végére már az eladói oldal dominált.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,62 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 340,47 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,30 százalékkal 1987 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények 240 forinttal, 2,30 százalékkal 10 690 forintra erősödtek, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400,50 forintra nőtt, forgalma 210 millió forint volt. A Richter-papírok 180 forinttal, 2,59 százalékkal 6765 forintra gyengültek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com