Negatív korrekció várható a nyitásban

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken a BUX index előző napi 1,1 százalékos emelkedése után - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött elemzésében.Rossz hangulatú piacnyitásra utal az is, hogy az ázsiai tőzsdéken pénteken többnyire kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés, továbbá a határidős indexek állása Európában szintén lefelé tartó kereskedési adatokat vetít előre. Józsa Bence kiemelte: a vezető részvények közül az OTP ellenállással 13 835 forintnál találkozhat, míg támasz 13 ezer forintnál jelentkezik. A Mol esetében szerinte a 2250 forintos és a 2167 forintos szinteket érdemes figyelni.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,89 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 43 077,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt. A Mol 32 forinttal, 1,43 százalékkal 2208 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,75 százalékkal 13 300 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,50 százalékkal 398 forintra gyengült, forgalma 292,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,09 százalékkal 8190 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com