Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Az amerikai jegybank szerdán este jelentősen rontott a nemzetközi befektetői hangulaton, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is mínuszos nyitásra számít csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a BUX index grafikonján a 41 ezer pontos szintre érdemes figyelni, ami most már fontos támaszként funkcionál. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9100 forintnál húzódik fontos szint; bár szerdán felette zárt a bankpapír, várhatóan csütörtökön ismét alatta nyit az elemző szerint.

A Mol árszintjei nem változtak, továbbra is a 2500 forintos ellenállás áttörésével próbálkozik.
    

A Richter árfolyama tovább emelkedett, a következő meghatározó ellenállási szint 8400 forintnál található. A Magyar Telekom "lefordult" a 300 forintos szintről, támasz 292 forintnál húzódik. A szakértő kitért arra is, hogy a Mol pénteken hajnalban teszi közzé a harmadik negyedéves eredményeit. A magas földgáz- és kőolajárak továbbra is rendkívül előnyösek a kutatás-termelés divíziónak. Kifejtette: az Ural árelőnye a Brent olajhoz képest csökkent ebben a negyedévben, de a magas finomítói marzsok és a megnőtt kereslet miatt ezúttal is kitűnő eredményre lehet számítani a finomítás-kereskedelem üzletágban. A hatósági üzemanyagárak kedvezményezetti körének szűkítésével a fogyasztói szolgáltatások szegmens teljesítménye is javulhatott az előző negyedévhez képest.
    

A hatósági üzemanyag-ársapka mellett jelentős extraprofit-adó is fogja terhelni a Mol eredményét a fogyasztói szolgáltatások divízióban a kiskereskedelmi forgalom után, és a finomítás-kereskedelem üzletágban a Brent-Ural árkülönbözet után - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,34 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 41 414,05 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama nem változott, 2484 forint maradt, forgalma 2,9 milliárd forintot ért el. Az OTP-részvények ára 78 forinttal, 0,86 százalékkal 9108 forintra nőtt, 5,1 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,18 százalékkal 293,50 forintra csökkent, forgalma 82,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 2,32 százalékkal 8370 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com