Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

A hétfői emelkedés után mérsékelt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte, a meghatározó szinteket tekintve technikailag nincs változás a vezető részvényeknél. Az OTP esetében ez továbbra is a 9500 és 10 000 forint közötti szinteket jelenti.
A Mol grafikonján 1600 és 1700 forint között alakulhat a kereskedési sáv.

    
A szakértő szerint a Richter a hétfői emelkedés után kedden megpróbálkozhat a 6800 forintos ellenállás áttörésével; ha ez nem sikerül, maradhat a 6400-6800 forintos sávban. A Magyar Telekomnak hétfőn nem sikerült visszakapaszkodnia a 355 forintos szint fölé, így a 345-355 forintos sáv között folytatódhat a kereskedés. Az elemző hozzátette, hogy hírek szerint kimaradhat a Digi a 2022 tavaszán lejáró mobilfrekvencia-használati jogosultságok árveréséből, ami kedvező lehet a Magyar Telekom részvényeseinek.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,64 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 33 596,79 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt. A Mol 9 forinttal, 0,54 százalékkal 1674 forintra erősödött, 697,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,34 százalékkal 9830 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 352 forintra csökkent, forgalma 161,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,05 százalékkal 6735 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

http://ujhazak.com