Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte: csütörtökön felülteljesített a hazai részvénypiac, az elbizonytalanodó nemzetközi befektetői hangulat ellenére emelkedéssel fejezte be a kereskedést a BUX index, átlépve a 45 ezer pontos szintet.
    

A szakértő jelezte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama a napokban fontos kitörést hajtott végre, a 10 380 forintos szint már rendkívül erős támaszt képez, a következő ellenállási zóna pedig 11 000-11 100 forint között húzódik. A Mol jegyzése visszakerült a 2600-2630 forintos kereskedési sávba, most a támaszra érdemes figyelni.
    

A Richter piacán folytatódott a pozitív korrekció, de most meghatározó ellenállási zónához ért, ami 8430-8500 forint között húzódik, míg támasz 8150 forintnál található. A Magyar Telekom is felfelé araszolgat, a következő ellenállás 353 forintnál található, míg a 346 forintos szint támaszt képez - írta az elemző. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 291,80 pontos 0,65 százalékos emelkedéssel 45 228,81 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2618 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 0,98 százalékkal 10 785 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,31 százalékkal 348 forintra emelkedett, forgalma 56,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8400 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com