Negatív korrekcióval nyithat a tőzsde

Bizonytalan hangulatban, kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi piacokon továbbra is az eladók dominálnak - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama megkapaszkodott a 10 ezer forintos szint felett, a bankpapír esetében a 10 350-10 360 forintos tartományban húzódik meghatározó ellenállás. A Mol grafikonján rövid távon 2610 forintnál támasz, 2630 forintnál pedig ellenállási szint található - jegyezte meg.
    

Az elemző szerint a Richter árfolyamát kedvező irányba mozdíthatja a pénteki hír, miszerint a Vraylar készítményét engedélyezték az Egyesült Államokban. A gyógyszeripari részvénynél 9 ezer forintnál található fontos ellenállás, 8500 forint közelében pedig támasz - húzta alá. A Magyar Telekom lefordult a 200 napos mozgóátlagról, a telekommunikációs cég papírja 342 forintnál ütközik ellenállásba, támasz 330 forint közelében van - húzta alá Varga Zoltán.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 259,48 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 45 069,12 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal, 2616 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,86 százalékkal, 10 390 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12,0 forinttal, 3,49 százalékkal, 332 forintra csökkent, forgalma 298,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,62 százalékkal, 8865 forintra esett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com