Negatívra rontotta Görögország osztályzati kilátását a Fitch

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Görögország államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelenlegi görögországi politikai bizonytalanság miatt növekedtek a görög hitelképességet fenyegető kockázatok.

A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, Londonban pénteken késő este bejelentett kilátásrontással együtt megerősítette a "B" szintű - mélyen spekulatív, vagyis messze nem befektetési ajánlású - görög szuverén adósbesorolást.
A negatív kilátás indoklásában a Fitch londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint a belpolitikai bizonytalansággal jellemzett mostani időszakban hónapokat csúszhat a hivatalos hitelezőktől várt további finanszírozások folyósítása, és Görögország újbóli tőkepiaci hozzáférése is.
A január 25-ére kitűzött, előre hozott választások miatt bizonytalanabbá vált a gazdaságpolitikai döntéshozatal irányvonala. Jóllehet a Fitch nem számít arra, hogy nyárig tartó, elhúzódó politikai patthelyzet alakul ki, de ha ez mégis bekövetkezik, a hitelminősítő szerint az megnövelné a finanszírozási nehézségek és az újabb recesszió kockázatát.
A cég londoni elemzői valószínűsítik, hogy megállapodás jön létre az új görög kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az eurójegybank (EKB) alkotta trojka között, mivel mindkét oldalt erőteljes ösztönzők késztetik az egyezségre.
A Fitch Ratings szerint ez abban az esetben is igaz, ha a radikális baloldali Sziriza párt - a közvélemény-kutatások alapján a választások esélyese - győz. Mindazonáltal továbbra is széles a szakadék a Sziriza és a trojka szakpolitikai elképzelései között, így bonyolult és kockázatokkal terhelt tárgyalási folyamat várható - jósolták a hitelminősítő elemzői.
A Fitch hangsúlyozza, hogy a Sziriza 2012 óta enyhítette gazdaságpolitikai nézeteit, és most már azt pártolja, hogy Görögország az euróövezet tagja maradjon. Emellett elkötelezte magát az államháztartás elsődleges többletének fenntartása, valamint az IMF-fel és a magánhitelezőkkel szembeni kötelezettségek teljesítése mellett.
Ha azonban a Sziriza vezetésével alakul kormány Görögországban, akkor a legnagyobb valószínűséggel leállna privatizációs program, és a közszféra bérköltsége várhatóan növekedne - jósolták a Fitch Ratings londoni elemzői.
A cég szerint megvan a kockázata annak is, hogy még az idén újabb választásokat kell tartani, mivel a trojkával folytatandó tárgyalások várhatóan feszültségeket szítanak a görög politikai pártok között és a párokon belül is, és ha gyenge koalíció jön létre, az ebbe bele is bukhat. Megtörténhet az is, hogy lehetetlennek bizonyul egy új kormánykoalíció kialakítása - áll a Fitch elemzésében. A cég hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szerepel alapeseti előrejelzési forgatókönyveiben az idei újabb görögországi választások kényszerű kiírása.
A cég előrejelzése szerint a görög hazai össztermék (GDP) az idén 1,5 százalékkal növekszik. Ez azonban már rontott prognózis: a Fitch a legutóbbi, tavaly novemberi felülvizsgálatában ennél 1 százalékponttal gyorsabb idei GDP-bővülést valószínűsített. A negatív előrejelzési korrekciót a cég a görög belpolitikai bizonytalanság, valamint a gyengülő euróövezeti növekedési kilátások miatt hajtotta végre.
A Fitch Ratings szerint a GDP-arányos bruttó görög államadósság-ráta tavaly tetőzött 178 százalékon, és onnantól fokozatosan csökken.
A cég alapeseti feltételezései közé tartozik az is, hogy Görögország az euróövezet tagja marad.
Más nagy londoni házak azonban nem zárják ki a "Grexit" lehetőségét, vagyis Görögország távozását az euróövezetből.
Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzői 2015-re szóló globális előrejelzésükben döntő jelentőségűnek nevezték az idei évet az euróövezet szempontjából, mivel szerintük ez lehet az az év, amikor "legalább egy" tagállam elhagyja a valutauniót.
A ház szakértői elismerték, hogy ezt már korábban is jósolták. Véleményük szerint azonban az előre hozott görögországi választások, és az a tény, hogy közvélemény-kutatásokat a Sziriza párt vezeti, megnöveli a "Grexit-forgatókönyv" idei megvalósulásának esélyét.

 

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com