Négy év alatt százzal csökkent az autó márkakereskedések száma

Jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk - ismertette a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) idei felmérésének adatait Gablini Gábor, a szakmai szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budaörsön.

A tulajdonosok száma 2011-ben 324 volt, két éve 272, ma pedig 249, vagyis erőteljes koncentráció ment végbe a szakmában - tette hozzá az elnök.

gémosz

Miután a márkakereskedések egy része több szalont is működtethet, a szalonok száma 671, de két éve még 732, 2011-ben pedig 785 volt - ismertette a tájékoztatón Szilasi János, a GÉMOSZ elnökségi tagja.

A 2013-as felmérés óta megszűnt 61 szalonból 40 tartozik a piacról kivonult Chevrolet hálózatába, jelentősebb csökkenés volt a Renault, a Citroen, a Seat és a Ford szalonok számában.

A tulajdonosok 68 százaléka egy telephelyet - szalont - működtet, 17 százalékuknak van 2, és 8 százalékuknak 3 szalonja. A tulajdonosok 55 százaléka csak egy márkával foglalkozik, a két márkás tulajdonosok aránya 25 százalék, míg a három márkásoké 7 százalék - tette hozzá az elnökségi tag.

Egy márka értékesítéséből csak akkor lehet megélni, ha nagy a forgalom, ezért több márkával főleg vidéken foglalkoznak a kereskedők - tette hozzá Szilasi János. A kereskedések 19 százaléka Budapesten, míg 13 százaléka Pest megyében található. A kettő együtt 126 kereskedés. Legkevesebb a szalonok száma Nógrád megyében, ahol 7 található belőlük.

A felmérés kiterjedt a márkakereskedők gazdasági helyzetére is. Ennek eredményeit ismertetve Gablini Gábor kiemelte, hogy a jelenlegi árbevétel - piaci átlagban - nem elegendő a kiadások fedezetére, az eredményes működtetéshez évi 120-140 ezer új autót kellene értékesíteni az országban.

A szakmát segítette 2013 őszétől a növekedési hitelprogram, amely fellendítette a kishaszon járművek forgalmát, majd a kereskedők is felhasználták ezt a forrást technológiai korszerűsítésre. A kereskedők egyharmada élt ezzel a lehetőséggel - mondta.

A GÉMOSZ elnöke a legnagyobb problémát az illegális javítóműhelyekben látja. Az évi ezer milliárd forintos javítói piacból mindössze 400 milliárd jelenik meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai között - illusztrálta a helyzetet Gablini Gábor, aki problémának látta azt is, hogy az idén behozott 140 ezer használt autóból 100 ezer 14-18 év közötti életkorú.

A szakma azt javasolja a kormánynak, hogy a járművek adója ne a teljesítményüktől, hanem a károsanyag kibocsátástól függjön. Ez egészséges irányba terelné a használt autó importot - közölte.

Kérdésre válaszolva Gablini Gábor elmondta, hogy az Astra Biztosító csődje miatt a márkaszervizek nem szívesen vállalják az ott biztosított járművek okozta károk javítását, mivel bizonytalan, hogy egyáltalán hozzájutnak-e a pénzükhöz.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com