Négy éves mélypontra csökkent a negyedik negyedévben az euróövezeti GDP-növekedés

A tavalyi negyedik negyedévben négy éves mélypontra esett vissza az euróövezetben a gazdasági növekedés az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes adatai szerint. Magyarország GDP-növekedése viszont az európai élbolyban volt.A 2018-as negyedik negyedévben az euróövezet 19 tagállamában és az Európai Unió 28 tagállamában egyaránt 0,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással az előző negyedévhez képest.

  
A negyedik negyedévben elért 0,2 százalékos negyedéves GDP-növekedés 2014 második negyedéve óta a legalacsonyabb.

Éves bázison az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban 1,4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévi 1,6 és 1,8 százalékos éves növekedés után. Tavaly az egész évben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban 1,9 százalékkal nőtt a GDP a 2017-eshez képest. Az éves GDP-növekedés mindkét régióban 2,4 százalék volt 2017-ben.
    

Magyarországon az Eurostat adatai szerint a 2018-as negyedik negyedévben 1,1 százalékkal nőtt negyedéves és 4,8 százalékkal éves bázison a GDP. A harmadik negyedévben 1,3 százalék volt a negyedéves és 5,1 százalék az éves GDP-növekedés Magyarországon. A már rendelkezésre álló adatok alapján a magyarországi 4,8 százalékos negyedik negyedévi éves növekedésnél nagyobb növekedési ütemet, 5,5 százalékosat csak Lettország ért el. A lengyel növekedés 4,6 százalék, a romániai és a szlovák 4,0 százalék volt.
    

Magas éves GDP-növekedési ütemet érhetett még el Szlovénia, Írország és Málta is, de még nem állnak rendelkezésre a negyedik negyedévi adatok. A harmadik negyedévben a szlovén és az írországi gazdaság évi 5,0 százalékkal, a máltai 7,9 százalékkal növekedett. A német gazdaság negyedéves bázison nulla növekedést ért el a negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 0,2 százalékos negyedéves csökkenés után. A német éves növekedési ütem 0,6 százalékra esett vissza a negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 1,2 százalékról.
    

Az olasz gazdaság statisztikailag recesszióba süllyedt, miután két egymást követő negyedévben is csökkent a gazdaság teljesítménye. A harmadik negyedévi 0,1 százalék után a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az olasz bruttó hazai termék. Az éves GDP-növekedés a harmadik negyedévi 0,6 százalék után a negyedikben 0,1 százalék lett Olaszországban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com