Négyszáz tonna hortobágyi hal talál gazdára decemberben

Négyszáz tonna halat értékesít decemberben a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. - tájékoztatta Lupsán Róbert vezérigazgató az MTI-t.

20120722-magyar-ponty-kinaba-es-indiaba4A hagyományoknak megfelelően decemberben adják el a legtöbb halat az évben: legnagyobb mennyiségben pontyot vásárolnak a hazai fogyasztók de jut az ünnepi asztalra busa, amur és harcsa is - tette hozzá.

A Hortobágyi Halgazdaság az idén 1500 tonna pontyot és 800 tonna egyéb halat, többnyire busát, harcsát és amurt termelt 5-6 ezer négyzetméter vízfelületű halastavaiban - ismertette Lupsán Róbert.

A hortobágyi gazdaságban van egyébként Európa legnagyobb édesvízi halastórendszere.

Az idei lehalászás december elejére befejeződött, és a karácsonyi halértékesítés után mintegy 300 tonna hal marad a telelő tavakban jövő év márciusig - közölte a cég vezérigazgatója.

Elmondta azt is, hogy az általuk termelt halmennyiség egyharmadát feldolgozva - tisztított halként, szeletelve, filézve vagy irdalva - értékesítik. Termelésük 10 százalékát exportálják, elsősorban román piacra.

A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. tavalyi árbevétele 1,3 milliárd forint volt, idei bevételi tervük 1,35 milliárd forint - mutatott rá Lupsán Róbert.

A vezérigazgató megemlítette, hogy évről-évre százmilliós nagyságrendű károkat okoznak a gazdaságnak a madarak, főként a kormoránok. A kárösszeg 200-250 millió forintra tehető évente.

Reményeik szerint a veszteség egy részét idén is kárpótolja a költségvetés, eddig évi mintegy 170 millió forint állami támogatást kaptak a madarak okozta veszteségek csökkentésére - mondta Lupsán Róbert, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com