Negyven millió forintra büntette a versenyhivatal az Airbnb-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintos bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért a cég nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban.Az MTI-nek küldött keddi közleményben emlékeztetnek: a hatóság 2018-ban fogadta el a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Eszerint a társaság köteles volt módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait annak érdekében, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról.

    
A GVH lezárta utóvizsgálatát, és megállapította, hogy a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, így a GVH eljárása elérte a fogyasztói tájékoztatás javításának célját. Ugyanakkor a kötelezettségvállalások nem teljesültek maradéktalanul, mert a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.
    

A mulasztásokért kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse - így a GVH döntésének kötelezettje - ugyanis az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás - írták. A GVH bírság kiszabása helyett bizonyos esetekben elfogadhatja a cégek olyan kötelezettségvállalásait, melyek kompenzálni tudják a fogyasztóknak okozott hátrányt, vagy más módon közvetlenül szolgálják a közérdeket.


A cégeket azonban ilyen esetekben hatósági előírás kötelezi a vállaltak végrehajtására, annak valamennyi elemével - így az igazolásra vonatkozó intézkedésekkel - együtt. Utóbbiak ugyanis fontos funkciót töltenek be a teljesülés ellenőrizhetőségében, így kihatnak a vállalások társadalmi hasznára is: az Airbnb esetében például a kötelezettségvállalás pontos végrehajtása mind a szállásadók, mind a fogyasztók széles körét érintette. A GVH ezért az előírtak teljesítését minden esetben szigorúan ellenőrzi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com