Nem a kínai pályázó nyerte el a vízsótalanító építésének megatenderét Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Nem a kínai pályázó nyerte el a világ legnagyobb vízsótalanítójára kiírt izraeli pályázatot - jelentette a Jediót Ahronóí című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.A ynet úgy tudja, hogy Mike Pompeo, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere két héttel ezelőtti izraeli látogatásán aggodalmát fejezte ki Kína izraeli gazdasági térnyerése miatt, és azt kérte, hogy ne a kínai pályázó nyerje el a tendert.

   
Az évi 200 millió köbméter édesvíz előállítását célzó Szorek 2. mintegy 35 százalékkal fogja növelni Izrael édesvíz-termelését, ha hatodikként csatlakozik a már működő öt, jelenlegi vízsótalanítóhoz. A Palmachim kibuc mellett, a tengerpartnál tervezett üzem a világ legnagyobb ilyen létesítménye lesz. A pénzügyminisztérium közleményt adott ki, miszerint az IDE Technologies, a német KFW Bank, az Európai Beruházási Bank (EIB), és az izraeli Bank Leumi nyerte el közösen a két éve meghirdetett PPP pályázatot, (köz- és magánszféra partnersége, Public Private Partnership - PPP) .


A bankok mintegy 150 millió eurót (több, mint 50  milliárd forintot) biztosítanak az építkezéshez. Az IDE ajánlata példátlanul kedvező volt a közlemény szerint, köbméterenként mintegy 1,45 sékelért (mintegy 130 forint) ígérte az édesvíz termelését, ami mintegy 0,65 sékellel (közel hatvan forint) kevesebb a sótalanított vízért jelenleg fizetett legalacsonyabb árnál.  
    

Az új vízsótalanítóval az izraeli gazdaság mintegy évi 3,3 milliárd sékelt (közel 300 milliárd forintot) tud majd megtakarítani. A ynet felhívta a figyelmet egy másik tender a napokban várható eredményhirdetésére is, amelyet az Izraeli Elektromos Művek (Hevrat Hasmal) hirdetett meg a Ramat Hovavban található erőműre, és amelyen a kínai, kormányzati kézben lévő China Harbour Engineering is indult.
    

Ha a kínai ajánlat lesz a legkedvezőbb, és elfogadják azt, akkor Izrael ismét védekező helyzetbe kerül az amerikaiakkal szemben. Ha viszont elutasítják, azzal Izrael azt üzeni Kínának, hogy az amerikai álláspont elfogadásával Izraelben nem nyerhetnek el infrastrukturális beruházási tendereket. Pompeo két héttel ezelőtti izraeli látogatása után arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol Izraelre, hogy csökkentse Kína részvételét a helyi  infrastrukturális pályázatokon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com