Nem érdemes a 2012-es évben reménykedni?

A Reuters-től érkező hírek szerint a fejlett világ nagy része recesszióba zuhanhat 2012-ben, a 2011-ben keletkezett globális tőkepiaci veszteségeknek csak egy része kerülhet ledolgozásra, az olaj árfolyama zuhanhat, és a befektetők sem találnak igazán biztos pontokat jövőre. 

A Reuters által megkérdezett elemzők többsége számít arra, hogy az eurózóna tagországai jövőre meg tudják oldani  a térséget sújtó államadósság-válság keretek közé szorítását, ám ez nem jelent végleges megoldást. Az övezet válsága a tagországok gazdaságában komoly károkat okozott, ami globális méretűre is kiterjedhet.

A szakértők jövőképében a feltörekvő gazdaságok enagy szerephez jutnak. Bár a 2012-es és gazdasági mozgatórugói a BRIC-országok lehetnek (Brazília, Oroszország, India és Kína), Kína és Brazília sincs éppen rózsás helyzetben. Oroszországban az év végi választások során kialakult problémákra hivatkozva látnak bizonytalanságot a befektetők.

A Reuters hozzáteszi: az optimista forgatókönyv alapján a globális gazdaságot 2012 elején Európa fogja visszahúzni, ám Kína miatt a második félévtől mégis javulhat az összteljesítmény. A USA sikeresen húzza ki magát Európa negatív hatásai alól, így a tengerentúl GPD-je 2,2 százalékkal lehet magasabb az ideinél, azonban a politikai tényezők ott is közbeszólhatnak.

A szakértők úgy vélik, szinte nulla az esély arra, hogy Európa képes lesz a 2012-es évet külső segítség nélkül átvészelni, és a spanyolok, vagy az olaszok az IMF és az EFSF pénze nélkül is túlélik a jövő évet.

A megkérdezett elemzők szerint Japán szintén jobb teljesítményt mutat fel jövőre, mint az euróövezet. Hir.ma

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com