Nem sért uniós versenyjogot a dohányellátó

Nem indít eljárást az Európai Bizottság a központi dohányellátóval kapcsolatban - értesült brüsszeli forrásokból az MTI. Az Európai Bizottság ugyanis elfogadta a magyar kormány érvelését, miszerint a dohánykiskereskedelmi ellátó működése nem sérti az uniós versenyjogot.

Sem kötelezettségszegési eljárást, sem más hivatalos vizsgálati eljárást nem indít az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága a központi dohányellátó működésével összefüggésben - erősítette meg az MTI értesüléseit Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

lázár jános

A bizottság arról értesítette a magyar kormányt, hogy bár tiltott állami támogatással kapcsolatos panasz érkezett a testülethez, Magyarország érvei és javaslatai meggyőzőek voltak.

A miniszter elmondta, hogy ősszel a kormány néhány pontosítást fog javasolni a jogi szabályozáson annak érdekében, hogy a tiltott állami támogatás gyanúja a jövőben se merülhessen fel a dohányellátó működésével összefüggésben. A bizottság erre figyelemmel döntött úgy, hogy nem szükséges tiltott állami támogatás vizsgálatára irányuló eljárást indítani.

A kormány a kapcsolódó antitröszt-vizsgálat tekintetében is pozitív eredményre számít - ennek hivatalos lezárása is rövidesen várható.

Lázár János szerint ez a siker jól példázza, hogy a megfelelő stratégiával és kiváló szakmai munkával a magyar kormány még a közismerten kemény ellenfelekkel szemben is, mint amilyen a nemzetközi dohánylobbi, keresztülviheti az akaratát.

A miniszter hozzátette: a dohányzással szembeni küzdelmét folytatja a kormány, hiszen hamarosan megjelenik a dohánytermékek csomagolására vonatkozó új szabályozás is. Ez - megfelelő átmeneti idővel - az egységes csomagolás bevezetését irányozza elő a cigaretta és a fogyasztási dohány tekintetében.

Ugyanakkor a kormányzat az ősszel megkezdett szakmai párbeszédet is folytatni kívánja a dohánypiaci szereplőkkel annak érdekében, hogy hosszú távú és fenntartható szabályozási politikák születhessenek, többek között a dohánytermékeket sújtó adózás területén.

Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága tavaly ősszel kezdett vizsgálódni annak kapcsán, hogy a dohánykiskereskedelmi ellátó működtetésének koncessziós jogát a Tabán Trafik és a BAT dohánycégek konzorciuma szerezte meg.

A konkurens dohánycégek panaszt nyújtottak be Brüsszelben, amire figyelemmel a bizottság álláspontja és javaslatai kifejtésére kérte a magyar kormányt. Miközben zajlottak az egyeztetések, a központi ellátó megkezdte működését, így 2015 november közepe óta már csak e cégtől szerezhetnek be dohányárut a trafikosok Magyarországon.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com