Nem számít lakáspiaci visszaesésre az idén az OTP Jelzálogbank

Tavaly országosan 19 százalékkal csökkent a lakóingatlanok forgalma, az idén bevezetett otthonteremtési támogatási elemek azonban tompíthatják a járvány negatív gazdasági hatásait, és több egyéb tényezővel együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a még egy éve is várt lakáspiaci recessziót elkerüljük - közölte az OTP Jelzálogbank szerdán az MTI-vel.A pénzintézet szerint több oka is lehet a forgalom növekedésének. A keresletet jelentősen emelheti az állami otthonteremtési program, a munkaerőpiaci helyzet javulása, és a korlátozások alatt kényszerből felhalmozott megtakarítások tömege.

Hozzátették, hogy az inflációs félelmek, az alacsony kamatok, az olcsó hitelek is újabb vásárlókat hozhatnak a lakáspiacra, visszaesési kockázatként pedig csak az esetleges újabb járványhullámokat említették.

    
A kereslet élénkülését az idei első negyedév értékesítési tapasztalataival igazolta az OTP Jelzálogbank. Éves összevetésben harmadával bővült a forgalom, bár nem egyenletesen, hiszen a pesti belváros fellendülése még várat magára. A főváros vonzáskörzete ugyanakkor felfutóban van, miután a járvány kiköltözési hullámot indított el. A kertvárosok hosszú távon is értékállóak lehetnek, de a jó infrastruktúra, és a munkahely közelsége is meghatározó szempont maradhat - írták.
    

Hozzátették, hogy a lakáspiaci átrendeződést a tavalyi adatok is megerősítik. A városokban a 19 százalékos forgalomcsökkenési országos átlagnál nagyobb, a községekben viszont kisebb volt a visszaesés. A Balaton déli partja különösen népszerű volt, Budapesten viszont nem volt olyan városrész, ahol ne mérséklődött volna a kereslet. Legkevésbé a külső kerületek estek vissza, a 15. kerületben alig 1 százalékos a csökkenés, a belvárosban viszont elérhette a 45 százalékot is. A fővárosban tavaly 26-28 ezer adásvétel jött létre, ami 16 százalékos csökkenést jelent.
    

A közlemény szerint a kereslet átalakulása az árak változásában is látszik. Somogyban a kiugró mértékű, 30 százalék körüli drágulást a Balatonhoz közeli ingatlanok felfutásával, míg Tolnában a szintén jelentős, 17 százalékos árnövekedést a paksi beruházással magyarázták. Tíz százalék feletti volt a drágulás Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés, Heves és Hajdú-Bihar megyében, Vas megyében viszont csak 4 százalék.


Az árak a nagyvárosokban nem estek vissza sehol, de a budapesti belvárosban a lakásárak emelkedése alig haladta meg az 1 százalékot. A kereslettel arányosan a külső kerületek drágultak a legjobban, 10 százalék felett. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a viszonylag kedvező árak miatt a befektetési célú vásárlók hamar visszatérhetnek a lakáspiacra, így a keresleti különbségek is mérséklődhetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com