Nem várható érdemi elmozdulás a magyar részvénypiacon

Nem várható érdemi elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, a kereskedés negatív hangulatban kezdődhet az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, a magyar tőzsdén oldalazó, alacsonyabb forgalmú kereskedés lehet kedden. Megjegyezte, hogy a nemzetközi hangulat enyhén negatív, ezért feltehetően kisebb csökkenéssel indul a nap az európai börzéken.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt.

szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, kissé bizonytalan hangulatban indulhat a keddi kereskedés. A fontosabb európai részvényindexek negatív tartományban kezdhetnek, így a Budapesti Értéktőzsdén is profitrealizálásra, mérsékelt csökkenésre lehet számítani délelőtt.
   

Szerinte a vezető részvények közül az OTP árfolyama folytathatja az útját a 12 500 forintos szint felé, mely egy kiemelten fontost támasz lehet a következő napokban, és a további irányt is meghatározhatja majd, letörése esetén komolyabb negatív korrekció jöhet. A kedd reggel megjelenő inflációs adatok nagyobb mozgást hozhatnak, de nehéz előre jelezni a reakciókat, mivel a jegybank jelezte, egyelőre nem szeretné folytatni a monetáris szigorítást - írja Varga Zoltán.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,02 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 41 826,90 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 28 forinttal, 0,87 százalékkal 3258 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,63 százalékkal 12 640 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 466,50 forintra esett, forgalma 146,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra nőtt, forgalmuk 809,9 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com