Nem várnak emelkedést a szakértők a tőzsdén

Mínuszos nyitásra és negatív korrekcióra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Vidovszky Áron, a Concorde Értékpapír Zrt. treasury vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a határidős indexek alapján a nagy tőzsdéken mínuszos nyitás várható.

A szakember kiemelte: a BMW profitfigyelmeztetése negatív irányba befolyásolhatja a kereskedést Európában és az autóipar érintettségén keresztül Magyarországon is.

    
A magyar piac összességében lejjebb nyithat, később pedig - ahogy a nemzetközi tőzsdéken is - iránykeresés várható, mely inkább negatív irányba tolódhat el - hangsúlyozta. Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában elmondta, folytatódhat a negatív korrekció a BÉT-en.
    

Csütörtökön kezdődött a profitrealizálás az OTP-ben, a csökkenés a 12 500 forintos szintig folytatódhat, majd ott dől el, hogy komolyabb eladási hullám indul, vagy onnan ismét felfelé indul a jegyzés - mutatott rá. A Mol árfolyama meghatározó trendvonalat tört le, így további csökkenés várható a következő időszakban, az árfolyama akár a 3000 forintos szintet is megközelítheti - emelte ki. Ugyanakkor kedvező képet fest a Richter árfolyamgrafikonja, amennyiben a gyógyszeripari papír meg tud maradni az 5400 forintos szint felett, hamarosan folytatódhat az emelkedés - tette hozzá.  
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,52 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 41 841,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,80 százalékkal 3230 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 720 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,08 százalékkal 469 forintra nőtt, forgalma 296,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,55 százalékkal 5460 forintra esett, a részvények forgalma 600,8 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com