Nem várnak jelentős változást a társasági adókulcsokban a szakértők

A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben világszinten, a globális adórendszer-reform viszont kihívások elé állítja a cégeket és a hatóságokat - áll az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. hétfői közleményében.

oecdAz ötven országra kiterjedő kutatás eredményei szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vezényelt, elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célzó globális adórendszer-reform a legnagyobb kihívás a cégek, hatóságok és a szabályzók számára. A felmérésből az is kiderült, hogy a költségvetési bevételekben egyre jelentősebb súlyú, fogyasztáshoz kapcsolódó adók terén további növekedésre lehet felkészülni.

A közlemény idézi Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM Hungary Zrt.

vezérigazgatóját, aki elmondta: Európában és Észak-Amerikában jelentősebb a további adókulcs-csökkentés iránti várakozás aránya, amely mögött a jelenleg is magasabb adókulcsarányok állnak. Magyarországon a kettős társasági adókulcs tervezett egykulcsosra való áttérése kapcsán tett kormányzati kijelentések is a 10 százalékos társasági adókulcs irányát jelzik - tette hozzá Kalocsai Zsolt a közlemény szerint.

Az RSM DTM felmérése alapján az Egyesült Államokban a jelenlegi 40 százalékos társasági adókulcsot várhatóan 1-5 százalékponttal csökkentik a következő három évben. Ugyanekkora arányú csökkenést jeleznek előre Japánban és Olaszországban is, ahol idén 35,6 és 31,4 százalék a társasági adókulcs. A felmérés szerint nem várható változás Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, valamint Kínában és Oroszországban sem a következő három évben a társasági adókulcsok terén.

Az OECD a globális adószabályozás átalakítására tett javaslataival azt kívánja megakadályozni, hogy a multinacionális vállalatok "adóeltérítéssel" profitjukat kedvezőbb adókulcsú állomokba telepítsék, kiaknázva a kettős adóztatást kizáró megállapodásokat. A kezdeményezés eredményeképpen egy olyan adószabályozási környezet jöhet létre, amely átfogja a fejlődő országokat is, összhangban áll a helyi kormányzatok szándékaival, biztosítva, hogy a társaságok a működésükkel összhangban, helyben fizessék meg az adót - olvasható a tájékoztatásban.

A transzferárazás - az egy csoportba tartozó cégek egymás közötti értékesítései és elszámolásai - is átláthatóbbá válik a részletesebb szabályozás miatt, ami a csökkenti a cégek kockázatait, ugyanakkor adminisztrációs többletteherrel jár. Az OECD ajánlásainak köszönhetően áttekinthetőbb lesz hol mekkora profit, árbevétel és eszközállomány keletkezik, mekkora munkaerőt foglalkoztatnak a cégek. A transzferárazásnak elsősorban az európai és az észak-amerikai régióban van kiemelkedő szerepe.

Az adótanácsadó felmérése szerint az adónemek közül a vállalati profitok adóján túl a fogyasztást, forgalmat terhelő adók lesznek célkeresztben, utóbbiak terén várható nagyobb növekedés, folytatódik az előző évek, évtizedek tendenciája. A magas jövedelmeket terhelő extra adók azonban néhány állam kivételével - például Németország - várhatóan nem kerülnek fókuszba - írja az RSM DTM.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com