Német-magyar kamara: a vállalatok nem túl optimisták kilátásaikat illetően

A vállalatok nem túl optimisták kilátásaikat illetően, ez megmutatkozik abban is, hogy visszafogják beruházási és foglalkoztatási terveiket - mondta Sávos András, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke szerdán a testület 2023. őszi konjunktúrafelmérésének bemutatásán.A DUIK őszi konjunktúrafelmérésében 2023 októberében 209 vállalat számolt be a gazdasági kilátásáról, saját fejlődéséről, a vállalatát érintő kockázatokról, a munkaerőpiacról, befektetésről. Dirk Wölfer, a DUIHK kommunikációs vezetője, a tanulmány szerzője kiemelte: az őszi felmérés alapján minden második vállalat az általános gazdasági helyzet további romlására számít, és a válaszadók mindössze 12 százaléka vár javulást a következő egy évben.
    

A felmérés szerint saját üzleti helyzetét a vállalatok 40 százaléka jónak ítéli, ugyanakkor minden tizedik cég számolt be vállalata rossz üzleti helyzetéről. Dirk Wölfer elmondta, hogy gyengültek a cégek saját üzleti várakozásai a tavaszi felméréshez képest.

Üzleti várakozásában a válaszadók 18 százaléka javulásra, 34 százaléka romlásra számít.
    

A visszafogott üzleti várakozások tükröződnek a beruházási és a foglalkoztatási szándékokban is, a beruházási kiadásokat a megkérdezettek 37 százaléka csökkentené, 25 százaléka növelné - mondta a kommunikációs vezető. Az infláció vállalatára gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdésre a válaszadók háromnegyede emelte ki a növekvő bérnyomást, minden második vállalat a jövedelmezőség csökkenését. Az infláció a beruházási tervekre is hatással van, miután a magas kamatköltség miatt a finanszírozás drágul, a beruházási költségek emelkednek, ezért a cégek egyharmada halasztaná a már tervezett beruházását, minden ötödik pedig feladná a korábban tervezett fejlesztéseket - mutatott rá Dirk Wölfer.
    

A DUIHK őszi felmérése szerint a foglalkoztatási tervek visszafogottak, 2013 óta először fordult elő, hogy a pozitív és a negatív válaszok egyenlege nulla körül van, azaz a további alkalmazottak felvételét tervező vállalatok száma nagyjából megegyezik a létszámcsökkentést tervezőkével. Dirk Wölfer elmondta: először kérdezték meg a vállalatokat arról, hogy mennyire súlyos a szakemberhiány az egyes területeken. A válaszok alapján munkaerőhiány leginkább a termelésben dolgozó fizikai munkások körében van, de szükség lenne több informatikusra és kutatás-fejlesztésben dolgozó szakemberre is.
    

A felmérés szerint a cégek saját vállalkozásuk kockázatai között említették a gyengülő keresletet, a szakképzett munkaerő hiányát és az emelkedő munkaerőköltségeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com