Németh Szilárd: több mint 100 ezer család kapott alacsonyabb értékű gázszámlákat a naparányos kedvezményelosztás jóvoltából

A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést. Továbbra is a magyar családok jutnak a legolcsóbban földgázhoz és áramhoz az Európai Unióban. A kiszámíthatóbb, tervezhetőbb rezsiköltségek érdekében az MVM az Energiaügyi Minisztériummal együttműködésben áprilistól bevezette a naparányos számlázási rendszert. A kedvezményes mennyiségek kiegyensúlyozottabb elosztásának köszönhetően az elmúlt három hónapban több mint 104 ezer lakossági fogyasztó mentesült összesen több mint 10 milliárd forint megfizetése alól - jelentette be Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményében.Hangsúlyozta, a rezsicsökkentésnek köszönhetően az európai országok közül tartósan Magyarországon a legolcsóbb a villamos energia és a földgáz a lakossági fogyasztók számára. A gáz esetében tíz háztartásból kilenc, az áramnál tízből nyolc felhasználása maradt a rezsivédett sávhatár alatt.
    

Felidézte, a Századvég nemzetközi kutatása a közelmúltban kimutatta, hogy az Európai Unióban a magyar családok küzdenek a legkevésbé fűtési nehézségekkel. A hazai válaszadók mindössze 7 százaléka számolt be arról, hogy nem tudja megfelelően fűteni lakását, ez a 27 tagállam közül messze a legkedvezőbb arány, az uniós átlagnak kevesebb mint harmada.
    

A Magyarországon díjfizetési nehézségekkel szembesülők aránya hasonlóképpen a legkedvezőbbnek számít. A rezsicsökkentés bevált megoldásként garantálja Európa legalacsonyabb energiaárait a magyar családok számára, az intézkedést ezért a kormány minden támadással szemben megvédi - tette hozzá Németh Szilárd a tárca közleményében.
    

Ismerteti, az MVM Csoport jelenleg mintegy 3,3 millió lakossági ügyfelet lát el a földgáz egyetemes szolgáltatásban. Nagyjából felük, mintegy másfélmillió család egyenletes részszámlázás alapján fizet a gázért. Az átalánydíjasok közül hozzávetőleg 90 ezren tapasztalták 2023-ban azt, hogy a jogszabályoknak megfelelően előállított tavaszi-nyári számláikon a korábbiakat jelentősen, akár többszörösen meghaladó összegek szerepeltek amiatt, hogy a valós fogyasztásuk alapján a leolvasás időpontjára már felhasználták a rendelkezésükre álló kedvezményes mennyiséget.
    

Ezt a jelenséget a számlázási gyakorlatnak a nagy többség számára előnyös sajátosságai okozták azoknál, akiknek az éves elszámolása a rezsiév júliusi vége előtti hónapokra esett. Helyzetüket a nemzeti energiavállalat tavaly más számlázási módra való váltást javasolva vagy a részletfizetés lehetőségének külön elbírálás nélküli felajánlásával kezelte - emelte ki.
    

A hosszabb távú megoldást szolgáló változtatás jogszabályi feltételeit az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére a tavasz elején teremtette meg a kormány. A rendeleti felhatalmazás alapján az MVM 2024 áprilisától automatikusan módosíthatta a kedvezmény kiosztását a részszámlás ügyfeleinél. Idén áprilistól az augusztustól július végéig tartó rezsiévre járó, rezsivédett árú gázmennyiséget (63 645 MJ) az év minden napjára egyenlő arányban osztják el a részszámlákban. Az új módszerrel a részszámlák kiszámíthatóbbá, a háztartások költségei tervezhetőbbé váltak.


A változtatás a bevezetését követő első negyedévben közel 140 ezer felhasználási helyet érintett előnyösen, annak köszönhetően mintegy 104 ezer ügyfél mentesült a kiugróan magas összegű részszámlák megfizetése alól, összesen több mint 10 milliárd forint értékben - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com