Nestlé Hungária: több mint 1500 tonna húsvéti csokoládé

Több mint 1500 tonna húsvéti csokoládét gyártottak az idei szezonra a Nestlé diósgyőri üzemében, ennek 88 százalékát exportra termelték - közölte a Nestlé Hungária Kft. az MTI-vel.

nestlé

A közlemény szerint az idén tavasszal 21 országba jut el a Diósgyőrben készült figurás csokoládé. A megnövekedett igényekkel arányosan 8 százalékkal több húsvéti üreges csokoládét gyártottak az idei szezonra. Az exporttermelés 1040 tonnáról 1320 tonnára emelkedett a tavalyihoz képest.

A csokoládéfigurák iránti egyre növekvő igény következtében a Nestlé egyetlen, kizárólag csokoládéfigurákra specializálódott gyártóegységében évről évre több terméket gyártanak.

Míg 2010-ben összesen közel 2500 tonna húsvéti és karácsonyi üreges figura készült az üzemben, addig 2011-ben már 2800 tonna, 2012-ben pedig több mint 3000 tonna édesség hagyta el a gyárat.
A foglalkoztatottak száma is a termeléssel arányosan növekedett az elmúlt években, idén a legintenzívebb termelési időszakban közel 600 főnek adnak munkát a diósgyőri üzemben - tájékoztat a közlemény.

A kizárólag valódi csokoládéból készült szezonális üreges figurákra szinte az egész világon nagy az érdeklődés. Nem csupán a környező országokból, hanem Új-Zélandról vagy éppen Dél-Afrikából is kap megrendelést a Nestlé.
"Az idei új megrendelőink között pedig olyan országok is szerepelnek, mint Chile, Kanada, Ausztrália és Franciaország" - idézi Jean-Pierre Polanent, a diósgyőri Nestlé gyár igazgatóját a közlemény. Hozzátéve: itthon a Boci nyuszik és tojások a legnépszerűbb húsvéti termékek, külföldön pedig elsősorban a FarmYard úgynevezett tanyasi, Smarties drazséval töltött figurák.

A Nestlé közel 5 millió forint értékben, mintegy 44 000 darab csoki figurát ajánl fel a segélyszervezeten keresztül idén húsvétra a magyar gyerekeknek. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint nagy örömmel fogadták a Nestlé adományát, mellyel 10.000, sok esetben rendkívül nehéz körülmények között élő rászoruló gyermek és családja számára tudnak ünnepi hangulatot és meglepetést varázsolni a közelgő húsvét idején - tartalmazza a közlemény.
A Nestlé Hungária Kft. az MTI megkeresésére nem közölte forgalmi adatait. A Céginfo.hu-n elérhető adatok alapján a Nestlé Hungária Kft.-nek 2011-ben a nettó árbevétele mintegy 93 milliárd forint volt szemben az előző évi mintegy 80 milliárd forinttal. A mérlegszerinti eredmény 2010-ben mínusz 833 millió forintot tett ki, míg 2011-ben a kft. vesztesége elérte az 1,136 milliárd forintot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com