Netrisk: az átlagosnál alacsonyabb díjakkal indult az év végi kgfb-kampány

Idén novemberben az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója - közölte a Netrisk.hu  online biztosításközvetítő cég hétfőn az MTI-vel.A társaság tájékoztatója szerint a kampány első 13 napján több mint 9 ezren kötötték újra a kötelezőjüket a társaságnál. Az éves átlagdíj a "kampányos" személyautóknál az előző év azonos időszakához képest 15 százalékkal, 32 500 forintra emelkedett, de jóval elmarad a teljes állomány átlagos 50 ezer forint feletti kgfb átlagdíjától.
    

Ebben a járművek alacsonyabb kora mellett szerepet játszik az is, hogy az üzemeltetők 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek, amit alacsonyabb díjakkal honorálnak a biztosítók - idézte a közlemény Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját.
    

Az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések, ezért fontos, hogy az érintettek minden évben felülvizsgálják a díjakat - tette hozzá. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) múlt havi közlése szerint a kampány idén mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint és várakozásuk szerint az végi időszakban a szerződésváltások száma 80 ezer körül alakulhat.
    

A Netrisk online biztosításközvetítőt 1994-ben alapították, regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja az egymilliót. A Netrisk-csoport 2020 óta nemzetközi terjeszkedésbe kezdett: a cseh, a szlovák és a litván piac után 2022 februárjában zárta utolsó akvizícióját, Ausztria piacvezető független ár-összehasonlító portáljának, a durchblicker, felvásárlásával. A Netrisk adózott eredménye tavaly 1,815 milliárd forintra nőtt az előző évi 797 millió forintól. A nettó árbevétel 7 milliárd forintra nőtt a 2021-es 6 milliárd forintról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com