NFM: 1100 milliárd forintnyi közlekedési fejlesztés indulhat el jövőre

Jövőre 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 milliárdot ki is fizetnek 2016-ban - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Jövőre közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból - ismertette.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

Tasó László felidézte, 2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek.

Az államtitkár értékelése szerint kiemelkedő évet zár a közlekedési ágazat az idén. A közlekedési beruházásokra a 2007-2013-as uniós ciklusban rendelkezésre álló mintegy 2100 milliárd forintos keret lehívása várhatóan 100 százalékos lesz - hangsúlyozta.

Uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg 2007-től, és több mint 2800 kilométer út újult meg - összegezte Tasó László.

Az idén 63 kilométernyi új gyorsforgalmi szakaszt adtak át, egyebek mellett az M43 Makó-országhatár és az M85 Győr-Csorna közötti szakaszát. Csaknem 70 kilométeren vehettek birtokba az autósok települési elkerülő utakat, például Győrött, Kecskeméten, Mórahalmon vagy Nyíregyházán. Főutak burkolatát csaknem 300 kilométeren erősítették meg.

Az államtitkár kiemelte, hogy az idén befejeződött a Balaton vasúti megközelítésének javítását segítő dél-balatoni felújítás első, és megkezdődött a második üteme. Lezárult a vasútvonal korszerűsítése Püspökladányig, és folytatják a munkát Debrecen-Apafa állomásokig.

Az állomások felújítása közül Tasó László egyebek mellett említette a váci, a pilisvörösvári, a solymári és a füzesabonyi beruházást, illetve azt, hogy nagy programként megvalósulhat a székesfehérvári állomás felújítása.

Az államtitkár hangsúlyozta, változatlan tarifák mellett működtetik a közösségi közlekedési rendszert.

Tasó László emlékeztetett, a múlt héten tíz évre megállapodást kötöttek a két hazai vasúttársasággal a pályaműködtetésre. Megjelent az állami közutak fenntartását folyamatosan növekvő költségvetési keretösszegek rögzítésével biztosító kormányhatározat is - mondta.

Az államtitkár felidézte, hogy az Európai Bizottság februárban elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot. A kiírásokat határidőre közzétették, nincs akadálya annak, hogy gőzerővel elkezdődhessen a munka 2016-ban - fogalmazott.

Hozzátette, október végén sok uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárását sikerült elindítani.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com