NFM: a Duna Európa legkedveltebb vízi útvonala

A Duna a legkedveltebb vízi útvonal Európában, egyre több vendég érkezik folyami hajóval Magyarországra, a kormány elkötelezett a dunai közlekedés fejlesztésében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára a 20. Nemzetközi Dunai Hajózási Konferencia sajtótájékoztatóján csütörtökön, Budapesten.

Boros Anita kiemelte: a közúti közlekedés kiváltásához előtérbe kell helyezni a dunai közlekedést, ennek érdekében nemcsak a folyó budapesti, hanem a teljes magyarországi szakaszát is fejleszteni kell.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

Az elmúlt években számos logisztikai és kapacitásbővítő kikötőfejlesztés valósult meg döntően uniós forrásból, és a korábban állami, majd magántulajdonba került hajózási gazdasági társaságok visszaszerzésével nőtt az állam dunai hajózásban betöltött szerepe - mondta.

A személyhajózás terén stratégiai szempontból megkerülhetetlennek nevezte a MAHART PassNave Kft.-t, amely a Duna teljes szakaszán a legnagyobb hajóparkkal rendelkező személyhajózási és kikötő-üzemeltető, és saját forrásból önálló beruházásokat is megvalósít. Példa erre a visegrádi hajóállomás megújítása is - tette hozzá. Boros Anita szerint kiemelten fontos a Duna akadálymentes hajózhatóságának biztosítása.

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára rámutatott: a folyami hajós turizmus az ágazat legígéretesebb szegmense, a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan emelkedik. Fontosnak nevezte, hogy a Duna ne csak Budapestet, hanem egyéb magyarországi városokat is bekapcsoljon a nemzetközi turizmusba.

Javaslataik között említette, hogy a dunai hajókirándulások ne álljanak meg Budapestnél, hanem vigyék tovább az utasokat déli irányba. Ruszinkó Ádám felajánlotta az ágazat szereplőinek a tárca és a Magyar Turizmus Zrt. szakmai partnerségét a dunai hajós túrák vendégforgalmának további növeléséhez.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója ismertette: a dunai szállodahajókon tavaly mintegy 400 ezer vendég fordult meg, idén a létszámuk tovább nő. Egy felmérésük szerint a hajóval érkezők 80 százalékának fontos, hogy Budapest az útvonal része legyen. A vendégek tartózkodási idejének növelése érdekében vonzó attrakciókra, tartalmas programokra és szorosabb szakmai partnerségre van szükség - hangsúlyozta.

Thomas Bogler elnök (IG Rivercruise) szintén kiemelte, hogy Budapest a nemzetközi vendégeik számára fontos pont. A turisták két-három nappal meghosszabbítják a hajóútjukat, hogy a hajózás előtt vagy után a magyar fővárosban töltsenek el időt. Közölte: 290 hajó közlekedik a Rajna és a Duna között, az ágazat az elmúlt években 10 százalékos nemzetközi vendégszám-növekedést ért el, 2016-ban 16-18 új hajó áll forgalomba a Dunán.

Gerhard Skoff, a rendezvény osztrák főszervezője Közép-Európa egyik legfontosabb turisztikai célpontjának nevezte a Dunát, amelynek gondozása szerinte kiemelkedő jelentőségű. A Duna a világ személyszállító folyami hajózásában 33 százalékkal piacvezető, ezt a Rajna, majd a Nílus követi - közölte.

A háromnapos Nemzetközi Dunai Hajózási Konferencia a folyami hajós szakma legfontosabb magyarországi eseménye, mintegy kétszáz résztvevővel. A konferencia első napján szó esik az egyes hajózási útvonalak szakpolitikai kezeléséről és fejlesztési lehetőségeiről, biztonságpolitikai és turisztikai kérdésekről.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com