NFM: erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét

Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is "álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak" az országban - mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján.Mosóczi László a logisztikai szerep erősítése érdekében a légi, vízi, vasúti és a közlekedési infrastruktúra párhuzamos fejlesztését szorgalmazta. Ismertette, hogy a logisztika termeli a magyar GDP csaknem 6,5 százalékát, az ágazathoz köthető 40 ezer logisztikai vállalkozás 250 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat a válság óta évről évre gyarapodik, Magyarország a távol-keleti áruk elosztásával új lehetőségekre számíthat - tette hozzá.

    
A kormány a tisztességes fuvarozók érdekében szigorúan ellenőrzi a fuvarengedélyeket és arra törekszik, hogy az ország területén a magyar vállalkozók szállíthassanak - közölte.

A vasúti áruszállításban kihívást jelenthet Magyarország számára, hogy Oroszországnak nem érdeke a kínai áruk áthaladása Ukrajnán keresztül, így azok útvonala Magyarországot is elkerülheti - jegyezte meg.
    

A helyettes államtitkár a logisztikai infrastruktúrát szolgáló fejlesztések közül kiemelte a bajai és a mohácsi kikötők modernizálása, az interkontinentális repülőjáratok indítását és a repülőtéri szálloda megnyitását 2018-ra, valamint sürgette a Tisza mint nemzetközi hajózási útvonal fejlesztéseit. Kondrik Kornél, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese a rendezvényen elmondta, hogy a kormány kiemelt célnak tartja a megyei jogú városok és ipari körzetek elérését gyorsforgalmi utakkal, az úthálózat kiterjesztését a határig és a helyi jelentőségű utak fejlesztését.


Szorgalmazta emellett Esztergom, Debrecen, Ózd és Kazincbarcika közúti bekötöttségének fejlesztését, valamint további intermodális csomópontok építését. A 2022-ig tervezett 900 kilométernyi közútfejlesztések 2500 milliárd forintos keretének 52 százalékát az állam biztosítja, emellett a következő 5 évben 70 milliárd forintot költenek 641 kilométernyi bicikliút építésére, nagy részére már létrejött a tervezési szerződés - ismertette.
    

Szarvas Gábor, a Budapest Airport Zrt. közösségi kapcsolatok igazgatója elmondta, hogy a reptér áruforgalma - hasonlóan a személyforgalomhoz - folyamatosan nő, amit a következő évek beruházásai is ösztönöznek. Az elsősorban üzleti utasokat kiszolgáló reptéri szállodát még az idén átadják, hamarosan indul a beszerzés az új cargo-állomás kivitelezésére, új közúti bekötés és csomópont épül, de szükség lesz a terminálok bővítésére is - közölte.
    

A budapesti légikikötő méretei hasonlóak a londoni  Heathrow-hoz és ugyanúgy két kifutópályájával rendelkezik, a növekedés alapjai tehát biztosítottak - tette hozzá.  Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója a csomaglogisztika fejlődését hangsúlyozva ismertette, hogy a térség országaiban évente egy főre 1-3 küldemény jut, míg a nyugati államokban akár 20-nál is több lehet, így az ágazat várhatóan óriási fejlődés előtt áll.


A Magyar Posta a tavalyi 17 millió után idén várhatóan több mint 20 millió csomagküldeményt fog idén kézbesíteni, piacvezetőként 35 százalékos részesedést ért el a csomagpiacon - tette hozzá. A fejlesztések közül kiemelte a fixpontok bővítését, az ünnepi időszakban pedig 12 csomagkonténert helyeznek ki, és országszerte bővítik a feldolgozói kapacitásokat - közölte.
   

Illés Zoltán arra számít, hogy az önvezető autók alakítják a csomaglogisztikát: a kiszolgálás felgyorsul és jobban illeszkedik az ügyféligényekhez. Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a társaság üzemi eredménye 7 éve, adózott eredménye pedig 3 éve pozitív, a finanszírozási modellje sikeres, a járatkimaradások aránya 1 százalék alá csökkent, de az elmúlt évtizedekben felhalmozott lemaradást nem lehet néhány év alatt ledolgozni.


Elsődleges célnak nevezte a járműállomány és az infrastruktúra megújítását, valamint a járműtárolási kapacitás bővítését. Bolla Tibor példaértékűnek nevezte a a négyes metró menetrendi pontosságát, ugyanakkor hozzátette, hogy a fonódó villamoshálózat menetrendjeiben még lehetnek változások.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com