NFM: kültéri sportparkot építhetnek a települések

Kültéri sportpark-építési program indul, az ingyen használható szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, a futókörrel is bővíthető sportparkok építésére augusztus közepéig nyújthatnak be kérelmet a települési önkormányzatok - közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tárca közleményében hangsúlyozza: a kormány számára kiemelten fontos a mindennapos sportolás, amelyet könnyen hozzáférhető és ingyenes létesítményekkel kíván vonzóvá tenni.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

A mozogni vágyó lakosság legkönnyebben saját lakóhelyén érhető el, azonban számos településen még további fejlesztésekre van szükség annak érdekében, hogy a sportolni vágyók megfelelő környezetben tölthessék el szabadidejüket, anélkül, hogy ehhez máshová kelljen utazniuk.

A közlemény szerint a sportparkok építésére a települési önkormányzatok nyújthatnak be kérelmet a lakosságszámmal arányosan. A programban 40, 70, 90 vagy 150 négyzetméter alapterületű sportpark építhető, amely 200 vagy 400 méteres, 125 centiméter széles futókörrel bővíthető.

A létesítmények mindegyike alkalmas lesz az alapvető erősítő edzésformák gyakorlására, a nagyobb méretűek pedig további speciális gyakorlatok elvégzésére is lehetőséget biztosítanak - közölték.

A kérelmeket a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nél lehet benyújtani augusztus 15-ig. Az új sportparkokat az elbírálást követően a Nemzeti Sportközpontok építi meg.

A Nemzeti szabadidős - egészség sportpark programról a részletes tájékoztatás és a kérelem benyújtásához szükséges dokumentáció a www.kormany.hu és a www.bmsk.hu/sportpark oldalon tölthető le.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com