NFM: megtartotta éves első ülését az ACER igazgatási tanácsa

Megtartotta éves első ülését az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének (Agency for the Cooperation of Energy Regulators - ACER) igazgatási tanácsa, amelyen a testület új póttagjaként részt vett Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel csütörtökön.

ACER_550x300A közlemény emlékeztet, hogy az Európai Unió Tanácsa tavaly november 15-én döntött az ügynökség igazgatási tanácsa két tagjának és három póttagjának kinevezéséről. E határozat alapján 2014. január 28-án kezdődött meg Kovács Pál négyéves megbízatása.

A tanácskozáson a résztvevők a 2014. évi munkaprogram kiértékelése mellett elfogadták az Európai Bizottság (EB) által január 22-én kiadott, az ügynökség tevékenységéről szóló első értékelést, amely szerint az ACER tevékenységével - működésének 2011. márciusi kezdetétől fogva - az európai energiaszabályozás lényeges szereplőjévé lépett elő. A belső energiapiac megvalósítása és az átviteli hálózatok fejlesztése tekintetében az EB hasznos eszköznek ítélte az ügynökség éves munkaprogramjait és jelentéseit. A bizottság arra ösztönzi az ügynökséget, hogy közvetítői szerepével továbbra is aktívan járuljon hozzá a belső energiapiac hatékonyságának erősítéséhez - tudatta az NFM.

Ismertetésük szerint az ügynökség működésének első két évében a hálózati csatlakozási, a határkeresztező kereskedelemre és a rendszerirányításra vonatkozó szabályozás uniós szintű harmonizációját célzó keretjellegű iránymutatások fejlesztésén dolgozott. Az új, 2014-es munkaprogram alapján kiemelt feladatai között szerepel a villamos energia és földgáz határkeresztező kereskedelmére vonatkozó uniós célmodellek értékelése.

A ljubljanai székhelyű ACER a nemzeti energiaszabályozó hatóságok feladatainak végrehajtását segíti, szükség szerint összehangolja tevékenységüket a versenyképes, fenntartható, biztonságos és átlátható belső energiapiac kiépítésének céljából - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com