NFM: péntektől benyújthatók az Otthon Melege Program pályázatai

Az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszereinek technikai problémái elhárultak, módosult határidőkkel, november 14-étől megkezdődhet a pályázatok beadása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

A tárca közleményében emlékeztetett, hogy a korábbi tájékoztatásnak megfelelően, a technikai hiba miatt senki nem eshet el a pályázati lehetőségtől. Az eddig beérkezett hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítési pályázatok érvényesnek minősülnek, ismételt benyújtásukra nincs szükség. A minisztérium hangsúlyozta azt is, hogy a beruházások a tényleges pályázati benyújtás előtt nem kezdhetők meg. Megkezdett beruházáshoz a hatályos jogszabályok alapján nem adható vissza nem térítendő támogatás. A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére november 14. és december 15. között, vagy a forrás kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani, régiónkénti bontásban.

pályázatA kazáncsere pályázatai november 19. és 2015. január 31. között, vagy a forrás kimerüléséig adhatók be, szintén régiónként különböző időpontokban. A homlokzati nyílászárócsere alprogramra november 26. és 2015. január 5. között, vagy a forrás kimerüléséig nyújthatók be a jelentkezések, ugyancsak régiós bontásban.
A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, valamint a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu) érhető el. A lakossági energiahatékonysági pályázatok célja, hogy a családok rezsiköltségei tovább csökkenjenek - közölte a tárca.

A három lakossági energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A fűtéskorszerűsítési pályázat keretösszege 1 milliárd forint, a háztartásigép-cserére kiírt pályázaté 627 millió, a nyílászárócsere-pályázaté pedig 1,1 milliárd forint.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com