NFM: újabb területeken lehet szénhidrogén kitermelésre pályázni

A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívásokat tett közzé szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a pályázati eljárásban bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény által meghatározott szervezet részt vehet. A jogi, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételeket és információkat tartalmazó pályázati kiírások az azonosító lap kitöltése mellett kiírásonként nettó százezer forint vételár befizetésével vásárolhatók meg. A dokumentációk a pályázat benyújtási határidejét megelőző napig, munkanapokon 8-14 óráig vehetők át a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) ügyfélszolgálati irodájában.
Egy pályázó egy területre kizárólag egy pályázatot nyújthat be. A magyar nyelvű pályázatokat a kiírásban meghatározott módon, személyesen lehet benyújtani 10-12 óra között az MBFH ügyfélszolgálati irodájában szeptember 30-án Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugat, október 1-jén Újléta, Okány keleti és nyugati területek, valamint szeptember 16-án Battonya esetében.

pályázatAz eredményes koncessziós pályázat benyújtásához a szénhidrogén kutatási területekre pályázóknak a nettó tízmillió forintos részvételi díj befizetésén túl nettó ötvenmillió forint pályázati biztosítékot kell letétbe helyezniük a pályázati határidő végéig. A geotermikus pályázat részvételi díja nettó egymillió-ötszázezer forint, a pályázati biztosíték összege nettó tizenötmillió forint - közölte a tárca.

A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 90 napon belül megtörténik. A koncessziós szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől számítva 60 nap áll rendelkezésre, a határidőt a nemzeti fejlesztési miniszter egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. A geotermikus koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, míg a szénhidrogén kutatási területeknél 20 év, amely mindkét esetben egy alkalommal, pályázat kiírása nélkül, a koncesszió eredeti időtartamának legfeljebb a felével meghosszabbítható.
A pályázati felhívások elérhetőek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján (www.mbfh.hu), a kormányzati portálon (www.kormany.hu) és az Európai Unió Hivatalos Lapjának C178, C180 és C182-es lapszámaiban (http://eur-lex.europa.eu/), továbbá megtalálhatóak két magyarországi országos napilapban is - olvasható a közleményben.
forrás.MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com