NFM: újra rekordot dönt az Európai mobilitási hét Magyarországon

Új rekordot dönt az Európai mobilitási hét Magyarországon, a szeptember 16. és 22. közötti közlekedési-környezetvédelmi szemléletformáló kampányban részt vevő önkormányzatok száma idén először meghaladta a 200-at - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közleményben elmondta: a 2010-es mobilitási héten száznál kevesebb magyarországi helyhatóság vállalta saját program megrendezését.

A csatlakozó önkormányzatok számát tekintve 2015 volt az eddigi legjobb év 182 résztvevő önkormányzattal - tette hozzá.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222

Magyarország a közreműködő településeknek köszönhetően évek óta a legjobb háromban végez, a jelenlegi állás szerint 32 ország közül a harmadik legtöbb regisztrált önkormányzattal Magyarország büszkélkedhet.

A szeptemberi programsorozat nemzeti koordinátoraként az NFM 65 millió forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatással is segíti tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek megrendezését. Eddig 195 önkormányzat vagy önkormányzati tulajdonban álló szervezet támogatási kérelme érkezett be 160 millió forintot meghaladó igénnyel.

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai mobilitási hét és autómentes nap célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára ösztönözze.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com